h i r d e t é s

Irán nem hajlandó újratárgyalni az atomalkut

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Irán nem hajlandó újratárgyalni az atomalkut

2019. augusztus 24. - 06:46

Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter elutasította a teheráni vezetés nukleáris programjának korlátozásáról szóló, 2015-ös többhatalmi megállapodás újratárgyalását az Emmanuel Macron francia államfővel tartott pénteki találkozóján.

Teherán, 2019. augusztus 5. Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter sajtótájékoztatót tart Teheránban 2019. augusztus 5-én, öt nappal azután, hogy az Egyesült Államok szankciókat rendelt el ellene. A tárcavezető közlése szerint visszautasított egy hivatalos meghívást a Fehér Házba, hozzátéve, hogy az amerikai kormányzat e meghívás elfogadásától tette függővé az ellene hozott szankciók életbe léptetését. - Fotó: MTI/EPA

“Nyitva fogjuk tartani a diplomáciai csatornákat a szerződésben részes partnereinkkel, de számunkra a bécsi megállapodás nem tárgyalható újra” – jelentette ki Zaríf iráni újságíróknak Párizsban adott interjújában.

Az iráni diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy a világ gazdaságilag legfejlettebb hét országát tömörítő G7 csoport szombaton kezdődő biarritzi csúcstalálkozója teremt alkalmat Franciaország és a többhatalmi megállapodásban részes partnerek számára, hogy ismét megvitassák az úgynevezett atomalku szerződésszerű végrehajtását.

Az Elysée palota eddig nem tájékoztatott Zaríf és Macron megbeszéléseiről. “Macron elnök ismertette a saját elképzeléseit, mi pedig a miénket” – közölte Zaríf a találkozót követően.

Az iráni külügyminiszter szerint, ha szeptember elejéig nem sikerül áttörést elérni a tárgyalásokon, akkor Teherán az atomalkuból fakadó további kötelezettségvállalásai betartásával hagy fel az úgynevezett harmadik fázisban, megkezdi a 20 százalékos urándúsítást. A többhatalmi megállapodás 300 kilogramm urán 3,67 százalékos dúsítottságát engedi.

Tavaly májusban Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat az atomalkuból, s azóta többször is szankciókkal sújtotta az iszlám köztársaságot, hogy egy új, szigorúbb egyezségre bírja rá a teheráni vezetést. Irán eddig ettől elzárkózott.

Franciaország a szerződésben részes többi országgal – Németországgal, Nagy-Britanniával, Kínával és Oroszországgal – azon dolgozik, hogy megmentse az atomalkut és közvetítsen a felek között. (MTI / dpa) / kitekinto.hu