h i r d e t é s

Iványi Gábor: amit a kormány tesz, azt 75 évvel ezelőtt fasizmusnak nevezték

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Iványi Gábor: amit a kormány tesz, azt 75 évvel ezelőtt fasizmusnak nevezték

2019. május 08. - 13:46

Nem fasisztázta le Orbán Viktor miniszterelnököt – mondta Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke – de szerinte amit a kormány tesz, azt 75 évvel ezelőtt fasizmusnak nevezték. - írja a hirklikk.hu.

Forrás: 24.hu

A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában arról kérdezték Iványi Gábort, hogy Bernard-Henri Lévy francia filozófus budapesti látogatása után a Le Point című hetilapnak írta le beszélgetését Orbán Viktorral; amiben egyebek mellett azt mondja a kormányfő, hogy jól ismeri Iványit, két gyerekét is ő keresztelte meg. 

De volt a parlamentnek egy döntése, amely miatt lefasisztázott. Ezt nem tudom megbocsátani neki.

Iványi szerint Orbán Viktor arra a 2011-es parlamenti döntésre gondol, amellyel elvették a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyházi státuszát is, azonban ő egy 2019-es, New York Timesnak adott interjúban mondta, hogy az az irány, amit a miniszterelnök vett, a fasizmus iránya. Hetvenöt évvel ezelőtt a fasizmus világa volt, és erre emlékezteti őt a szobrok visszaállítása a Parlament környékén, valamint a fegyvergyártás fejlesztése, a „vad hatalomkoncentráció” és az ellenzék elnémítása is.

Megjegyezte: Orbán Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel és társaival barátkozik, vígan köt üzleti kapcsolatokat Kínával, ahol üldözik a keresztényeket, és nemcsak a szabadegyházakat, mint az övék, hanem a katolikusokat is.

Ráadásul – hívta fel a figyelmet – a miniszterelnök ezzel a kijelentésével elárulja, hogy ő döntött az egyházi státusz elvételéről, személyes sértettsége, ellenszenve miatt, majd addig csűrték-csavarták a törvényt, amíg „örökre” megakadályozhatják, hogy a közösség visszakaphassa azt.

Iványi Gábor szerint akkor is meg kell mondani, hogy Orbán bűnöket követ el, ha ezek őt sértik vagy ezekért bosszút áll. Ezt be kell fejeznie, különben „nagyon rossz vége lesz”.

hirklikk.hu