h i r d e t é s

Izrael lezárta a határait a külföldiek előtt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Izrael lezárta a határait a külföldiek előtt

2021. november 28. - 08:03

Izrael lezárja határait a külföldiek előtt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikából indult variánsa miatt – jelentette be szombat este Naftali Bennett izraeli miniszterelnök.

A kép illusztráció! - Forrás: Al Jazeera

A Reuters globális hírügynökség megjegyzi, hogy Izrael ezzel az első ország, amely teljesen lezárja határait a potenciálisan fertőzőbb omikron variáns miatt.

A vasárnap éjfélkor hatályba lépő – s még kormányzati jóváhagyást igénylő – intézkedés egyelőre két hétre szól. A hatóságok emellett ismét bevezetik a mobiltelefonos nyomkövetést a vírushordozók mozgásának feltérképezésére.
Bennett hangsúlyozta, hogy a külföldről visszatérő izraeli állampolgároknak, így a beoltottaknak is kötelező lesz karanténba vonulniuk.

Izraelben eddig egy fertőzött szervezetében mutatták ki B.1.1.529 megjelöléssel nyilvántartott omikron változatot. Illetve hét másik esetet tartanak nyilván, amelyeknél fennáll az új variáns gyanúja.

Abból indulunk ki, hogy a variáns már szinte minden országban megjelent

– mondta Ajelet Saked belügyminiszter az N12 izraeli televíziós csatornának nyilatkozva. Hozzátette, hogy „a védőoltások hatékonyak, de nem tudjuk még milyen mértékben”.

Izraeli tisztségviselők egyben reményüket fejezték ki, hogy a zárlat ideje elegendő lesz arra, hogy több információt gyűjtsenek az elérhető vakcinák új vírusváltozattal szembeni hatékonyságáról.

Izrael 9,4 milliós lakosságának nagyjából 57 százalékát oltották be teljes körűen, vagyis a helyi szabályozás szerint megkapták már a harmadik oltásukat, vagy a másodikat követően még nem telt el öt hónap.

A zsidó államban a járvány kitörése óta 1,3 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül több mint nyolcezren hunytak el a kórban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken aggasztónak minősítette a nagyszámú mutációval rendelkező omikron vírusvariánst. A WHO szerint az újrafertőződés fokozott kockázata áll fenn ennél a variánsnál az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest. (MTI) / 24.hu