h i r d e t é s

Jakab Ferenc vezetésével létrejött a Nemzeti Virológiai Laboratórium

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Jakab Ferenc vezetésével létrejött a Nemzeti Virológiai Laboratórium

2020. június 02. - 18:00

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont vezetésével jön létre a Nemzeti Virológiai Laboratórium, amelyet Jakab Ferenc professzor, virológus szervez és irányít majd – erről pénteken tett bejelentést miniszter.

Jakab Ferenc - Forrás: Csortos Szabolcs/UnivPécs

A kormány múlt hét szerdán fogadta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiáját, amelynek részeként péntektől több mint 53 milliárd forint összegű pályázati lehetőség nyílt meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 145 milliárdos keretösszegéből.

Palkovics László kitért arra is, hogy a következő öt évben 18 nemzeti labort hoznak létre, az erre szánt 90 milliárd forintból idén 14 milliárd felhasználását tervezik. Közöttük van a korábban nem is tervezett, de a járvány miatt kiemelten fontossá lett Nemzeti Virológiai Laboratórium, amelyet Jakab Ferenc professzor, a Pécsi Tudományegyetem virológus kutatója szervez és irányít majd.

A bejelentés kapcsán Jakab Ferenc elmondta: „A Nemzeti Virológiai Laboratórium elsődleges célja, hogy a Pécsi Tudományegyetem meglévő, kiemelkedő virológiai laboratóriumára alapozva, magas színvonalú, nemzetközi szintű alap- és alkalmazott virológiai kutatásokat végezzen. Vizsgálataink egyik fő iránya a vírusfertőzések elleni védekezések hatékony módjainak kifejlesztés, amelyek akár a vakcinafejlesztés, akár a gyógyszeres kezelés lehetőségét is érintik. A kutatás mellett fontosnak tartjuk a hazai utánpótlásnevelés erősítését is ezen a tudományterületen.” – hangsúlyozta a professzor.