h i r d e t é s

Javul a brutálisan megkínzott fülesbagolycsalád állapota

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Javul a brutálisan megkínzott fülesbagolycsalád állapota

2020. május 10. - 07:10

Biztató híreket és friss képeket közölt a Mályi Madármentő Állomás arról a nőstény erdei fülesbagyolyról és három fiókájáról, akik sztorija tömegeket tart lázban szerda óta. 

Forrás: Madármentő Állomás Mályi - Bird Rescue / Facebook

Az állatokat Megyaszó külterületén találta meg valaki egy zsákba dugva: az anyamadár mindkét szárnyát eltörték, majd a szintén megsebzett fiókáival együtt élve kidobták őket.

A baglyot, miután a madármentőkhöz került, a hortobágyi madárkórházban műtötték meg:

A madármentők péntek este publikált videóján bemutatják a műtéten átesett anyát és a kicsinyeit is.

A nőstény kezdetben, a műtét után, mivel mindkét szárnya be van kötve, ha megbillent, eldőlt és képtelen volt önerőből felállni. De péntekre már jobban lett, megtalálta az egyensúlyát és az addigi dobozából áthelyezték egy nagyobb röpdébe.

A három kölyköt elválasztották tőle, hiszen ebben az állapotban nem tudta volna táplálni őket. A fiókák szerencsére lelkesen táplálkoznak, a videón éppen szívvel etették őket. 

Szombaton pedig friss sztárfotót közöltek a magát egyre jobban összeszedő anyamadárról:

A bagolyfiókák is jól vannak:

Az még kérdéses, hogy az anya képes lesz-e valaha is repülni, mert az egyik szárnyában az operáció idejére csontelhalás indult el. (444.hu)