Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézetének (CSFK FGI) munkatársai vezetésével nemzetközi kutatócsoport vizsgálta az utolsó jégkorszak őshőmérsékleti és csapadékviszonyait a Kárpát-medence déli részén. A kutatást löszüledékekben megőrződött csigahéjak vizsgálatával és a közeli mészkőfülkékben lévő cseppkőkérgek stabilizotóp-összetételei alapján végezték. Legújabb eredményeikről az Amerikai Geofizikai Unió (AGU) által kiadott Paleoceanography and Paleoclimatology folyóiratban publikáltak tanulmányt.

Az Észak-Atlantikumban az utolsó jégkorszakban, ami a mai viszonyoknál sokkal hidegebb éghajlatú időszak volt, jelentős és gyors éghajlati kilengések történtek.

Keveset tudunk azonban arról, hogy ezeknek a gyors klímakilengéseknek milyen hatása volt Európa szárazföldi éghajlatára és ökoszisztémájára

– hangsúlyozta Újvári Gábor, a kutatás vezetője, a CSFK FGI tudományos főmunkatársa.

Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a kontinensről alig állnak rendelkezésre pontos őshőmérsékleti becslések olyan klímaarchívumokból, amelyek kora nagy pontossággal meghatározható.

Néha olyan meleg volt, mint napjainkban

A kutatócsoport egyfelől a jégkorszak során felhalmozódott, a szél által szállított porból létrejött löszüledékeket, másfelől az ehhez közel elhelyezkedő cseppkőkérgeket vizsgálta Dél-Magyarországon. Ezen klímaarchívumok kialakulásának pontos idejét, ami a vizsgálatok alapján 31 és 26 ezer év közé esik, radiokarbon és urán-tórium kormeghatározással állapították meg. A löszüledékből kinyert csigahéjak karbonátjának képződési hőmérsékletét úgynevezett kapcsolt izotópos technikával határozták meg.

Az összetételeket a svájci ETH Zürich Geológiai Intézetében mérték meg, ami alapján kiszámítható volt a puhatestűek növekedési időszakára (körülbelül májustól októberig) jellemző átlaghőmérséklet (TM-O). Az elemzések szerint a jégkorszaki klímát főként jellemző hideg időszakok (stadiálisok) során a TM-O 7–14 Celsius-fok között mozgott, ami mínusz 3 és plusz 4 fok közötti éves középhőmérsékleteknek felel meg (a ma jellemző 11 fokhoz képest).

A közbeeső hirtelen felmelegedések során a TM-O elérhette a 16–18 fokot, ami a maihoz hasonló évi középhőmérsékleteket (9–11 fok) feltételez.

A hirtelen, rövid felmelegedési periódusok során tehát a hőmérséklet mintegy 4–7 fokot emelkedett, ami örvendetes módon a cseppkőkéreg oxigénizotóp-összetételi adataiban is rendkívül jól tükröződött

– mondja Demény Attila, az FGI igazgatója, a kutatás cseppkővel kapcsolatos területének a vezetője.

Az óceáni áramlások hatása kimutatható

A fent említett oxigén- és kapcsolt izotópos elemzéseket szénizotópmérések is kiegészítették, amelyek a vizsgált terület szárazsági viszonyaira engedtek következtetni. Ezek révén kirajzolódik, hogy a hirtelen felmelegedések következtében a nyarak szárazabbak és melegebbek voltak, de a teljes év (és főként a téli időszak) nedvesebb volt, míg a stadiális időszakok jóval hidegebbek és éves szinten szárazabbak voltak, ami kedvezett a porfelhalmozódásnak.

Ezeket a gyors éghajlati változásokat a kapcsolt óceáni-légköri átrendeződések okozták, ami arra utal, hogy a jelenkori globális felmelegedés során az Észak-Atlantikum óceáni áramlásaiban bekövetkező változás jelentős hatással lehet hazánk éghajlatára. (Index)