h i r d e t é s

Jelnyelvi tolmácsolással kerül színpadra a Puskás, a musical

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Jelnyelvi tolmácsolással kerül színpadra a Puskás, a musical

2021. szeptember 27. - 18:06

Siket és nagyothalló, jelnyelvet használó nézőket várnak október 19-én este az előadásra

Fotós: Kaszner Nikolett

Szeptember 23. a jelnyelvek nemzetközi napja, szeptember utolsó vasárnapja pedig 1958 óta a Siketek Világnapja. Ebből az alkalomból a Civilút Alapítvány, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) és a MusicalNeked Produkció együttműködésében akadálymentessé tették siket és nagyothalló emberek számára a Puskás, a musical című produkciót. A népszerű, Puskás Ferenc életét bemutató zenés darabot színházi jelnyelvi tolmács közreműködésével október 19-én, 19.00 órakor mutatják be az Erkel Színházban.

Puskás Ferenc egyedülálló szimbólum, neve fogalom. Életpályája külön fejezetet alkot a magyar futball és az egész magyar sport történetében: kivételes tehetségével, kitartó munkájával minden idők egyik legnagyobb labdarúgója és az egyik legismertebb magyar maradt. Ezt a különlegesen eredményes életpályát, sportkarriert, Puskás küzdelmeit, barátságait, szerelmeit, sikereit, hányattatásait és az adott történelmi kort mutatja be a Puskás musical.

A Civilút Alapítvány a kezdetektől fogva a Puskás, a musical jószolgálati partnere. Fontosnak tartják, hogy minél több ember számára közelebb hozzák a világklasszis magyar futballistánk, Puskás Ferenc életét és a magyar sport történetét. Hiszen karrierje és sikerei ma is példaként szolgálhatnak.


Fotós: Szabó Luca

„Az eddigi előadásokon fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű embereket, cukorbetegeket, egészségügyi dolgozókat, nagycsaládosokat, egyszülős családokat láthattunk vendégül a szervezők jóvoltából. Szerettük volna, ha a látványos előadást a siket és nagyothalló emberek is megismerhetnék.” – mondta Ruttkay Réka, a Civilút Alapítvány elnöke. Hozzátette, a program a SINOSZ és a MusicalNeked Produkció együttműködésében valósul meg.

A Puskás, a musical produkció örömmel támogatta a Civilút kezdeményezését: "a kezdetektől, a színdarab bemutatásától szoros kapcsolatban vagyunk a Civilúttal, fontos számunkra a munkájuk és az, hogy rajtuk keresztül olyanok is megnézhetik az előadást, akik talán egyébként nem jutnának el színházba. Az előadás minden színésze, alkotója számára megnyugtató és biztató, hogy minden előadásunk során olyanoknak is játszunk, akik felé különös szolidaritást kell mutatniuk a magyaroknak. A jelnyelvi tolmácsolással bemutatott előadás előtt izgatottan várjuk, hogy fogadják majd a siket és nagyothalló vendégek a produkciót!” - mondta Szabó László, a Puskás, a musical producere.


Fotós: Szabó Luca

A siket és nagyothalló emberek számára a Puskás, a musical című produkciót jelnyelvi tolmács akadálymentesíti október 19-én, 19.00 órakor az Erkel Színházban. A jegyek árából a szervezők 30 % kedvezményt biztosítanak a SINOSZ tagoknak.

„Fontosnak tartjuk azokat az alkalmakat, amelyek a siket és nagyothalló emberek számára is lehetőséget és élményt jelentenek a színház világában. A SINOSZ örömmel fogadta a Civilút és a MusicalNeked Produkció nyitottságát, amelynek köszönhetően ez előadás jelnyelven is elérhető, igy a hallásérült emberek egyenlő esélyű hozzáférése ezen a produkción keresztül most valósággá válik.  Mert a kultúra mindenkié!” - mondta Sáfrány Margit a SINOSZ igazgatója.

 

A kedvezményes színházjegyek megvásárlásához szükséges kódot a SINOSZ – Ottleszek https://ottleszek.sinosz.hu/esemenyek/erkel-szinhaz-2021-oktober felületen történő regisztráció után a SINOSZ küldi ki az igénylőknek.
A kóddal együtt a jegyvásárlásra a https://puskasmusical.hu/hu/eloadasaink/erkel-szinhaz-2021-oktober-19-kedd-1900 linken keresztül nyílik lehetőség a mai naptól egészen az előadás napjáig, a szabad helyek erejéig.
A jelnyelvi tolmács a színpad jobb oldalán helyezkedik majd el, így ideális helyként főként a földszint jobb és a földszint közép jobb oldalát javasoljuk az érdeklődőknek a 7. és a 13. sor között.