h i r d e t é s

Jogilag akarja meghekkelni az előválasztást Volner János

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Jogilag akarja meghekkelni az előválasztást Volner János

2021. szeptember 21. - 18:18

A Volner-párt alapítója még májusban jelezte, hogy meghekkeli majd az előválasztást. 

Forrás: Volner János Facebook oldala

Most azt mondta az ATV híradónak nem ilyen, a napokban történt informatikai jellegű támadásról beszélt a videóban és cáfolta, hogy ő hekkelte volna meg az előválasztást.

Mint ismert, az egykori jobbikos politikus előbb a Mi Hazánk képviselői közé ült át, majd onnan is kilépett, ezután új pártot alapított, amit saját magáról nevezett el.

Mint az ATV Híradójának elmondta, szerinte „az előválasztási folyamat számos visszaélésre, akár adatvédelmi szempontból aggályos bűncselekmények elkövetésére is alkalmat ad a benne résztvevő pártok részére.”

A Parlamentben a Fidesszel gyakran együtt szavazó Volner hónapokkal ezelőtt még nem említett a videóban jogi hekkelést, csak hekkelést. Most az ATV Híradónak pontosított.

"Ebben a videóban azt is elmagyaráztuk, hogy jogi kifogással fogjuk meghekkelni, nem pedig informatikai eszközökkel támadunk” – nyilatkozta.

Volner János azt is mondta: ők eddig még nem hekkelték meg az előválasztást, de már készülnek rá.

„Ez még hátravan” – mondta, de részleteket nem árult el.

Az ATV híradója által megkérdezett internetjogász szerint a jogi hekkelés - ha azt jogszabályok alapján teszik - nem bűncselekmény, de érdemes alaposan megvizsgálni a Volner-videót.

Ormós Zoltán szerint „itt az egész szövegkörnyezetet és a kontexust kell vizsgálni, hogy itt most az informatikai célú hekkelésre gondolhatott-e a politikus vagy más módon, mert a jogilag meghekkelni azt is jelentheti, hogy jogi eljárásokkkal keresztbe tenni, lehet, hogy itt ez van.”

A jogász szerint az informatikai jellegű hekkelést 2002 óta bűntetik, ha adatok sérülnek és megtámadják a rendszert, a bíróság 2-3 év börtönt is kiszabhat az elkövetőre. (MTI) / atv.hu