h i r d e t é s

Június 20-án életbe lép a MÁV-START nyári, balatoni menetrendje

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Június 20-án életbe lép a MÁV-START nyári, balatoni menetrendje

2020. június 13. - 07:02

A nyári turisztikai szezonban megszokott utazási igényekhez igazodva június 20. és augusztus 30. között emelt kínálatú és szolgáltatási színvonalú nyári menetrendet vezet be a MÁV-START.

A kép illusztráció! - Forrás: MÁV

A szolgáltatásokat az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a vasúttársaság, ennek hatására a balatoni utasforgalom évek óta növekszik.

  • A tavaly nyári szezonban 1,65 millióan utaztak a balatoni járatokon (a Balatonhoz, Balatontól, illetve a kifejezetten a tóparti települések közötti utazások együttesen), ami 7,5%-kal haladta meg az előző évi teljesítményt (déli parton 9%-kal, az északin 4%-kal nőtt az utasszám). A déli parton zajlott az utazások 70%-a.
  • A menetrendi kínálatot továbbfejlesztették a korábbi évekhez képest, így még több térségből biztosítanak közvetlen kapcsolatot a Balatonhoz, a menetrendszerűség növelése érdekében pedig módosították a menetrendeket.
  • Az idei nyáron minden korábbinál több, 51 InterCity-kocsi fog közlekedni a Balatonhoz minden nap.
  • A magas szintű fedélzeti szolgáltatás érdekében idén is közlekednek étkezőkocsik a Balaton expresszvonatokban.
  • A Magyar Turisztikai Ügynökség belföldi turizmust erősítő akciójához „Utazz velünk biztonságban” elnevezésű kampányához a vasúttársaság is csatlakozott. A nyárra vonatkozó elsődleges célkitűzés, hogy a Balatonhoz utazók eljutását a járványhelyzetnek megfelelően, biztonságos módon garantálják.

Menetrendi fejlesztések

Idén a szolgáltatásokat továbbfejleszti a MÁV-START, jobb balatoni kapcsolatot biztosít egyes térségeknek és javítja a menetrendszerűséget, azaz pontosabbak lesznek a vonatok:

  • A korábban Siófoki Flirt nevű sebesvonatok megállási rendje változik a kisebb dél-balatoni települések kiszolgálásának javítása érdekében, a vonatok Budapesten a Déli helyett a Keleti pályaudvarról indulnak és oda érkeznek, ezáltal Pestről és a keleti agglomeráció felől jobb eljutást biztosít a Balatonhoz. A vonat új neve Jégmadár sebesvonat lesz.
  • Az északi parti Tekergő gyorsvonatok a Déli pályaudvar helyett Kőbánya-Kispestről indulnak, ezzel a dél-pesti régiónak jobb balatoni kapcsolatot biztosítanak.
  • Az Ezüstpart expresszvonat Miskolc helyett Sátoraljaújhelyről közlekedik a Balatonra a villamosításnak köszönhetően, ezáltal Borsod-Abaúj-Zemplén megye több települése közvetlen balatoni kapcsolatot kap.
  • A Szolnok és Fonyód közötti hétvégi vonat az idei évtől Napfürdő néven, sűrűbb megállási renddel közlekedik, ezáltal a dél-keleti agglomeráció lakossága is közvetlen juthat Balatonhoz vagy a Velencei-tóhoz. A Napfürdő vonatok a tavalyihoz képest: Cegléd és Monor mellett Albertirsa, Üllő, Vecsés állomásokon is megállnak.
  • Győr és Balatonszentgyörgy között decemberben elindított kétóránként közlekedő InterRégió vonatok a korábbinál gyorsabb, sűrűbb, és komfortosabb eljutást biztosítanak Nyugat-Magyarországról. Az InterRégió viszonylaton korszerű és légkondicionált Desiro motorvonatok közlekednek.
  • A menetrendszerűség várhatóan javulni fog a déli parton, mert Lepsény és Szántód-Kőröshegy között a pályasebességet 2019 őszén egyes szakaszon 100-ról 120 km/h-ra emelték.
  • Bagolyvonatokat idén nyáron is közlekedteti a vasúttársaság.

Tervezz előre, vásárolj időben!

A járványhelyzetre való tekintettel díjszabási változtatásokat vezetett be a MÁV-START a balatoni forgalomban a pünkösdi hétvégétől. Az utasok biztonságérzetének növelése és a megfelelő védőtávolság biztosíthatóságának céljából a balatoni vonatokon az értékesíthető helyek számát korlátozza. A kormányrendeletnek megfelelően továbbra is kötelező az arc eltakarása (maszk, sál, kendő) a vonatokon.

Az utasoknak előre tervezve, időben, akár több nappal előbb érdemes megvenni a jegyet különösen a hétvégi csúcsforgalmi időszakokra. A vasúttársaság továbbra is hangsúlyosan kéri az utasokat, hogy a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben a MÁV applikáció használatát és az e-vonatjegy váltását.  

Új balatoni napijegyek (Balaton 24 – Balaton 72)

Új termékként jelent meg a pünkösdi hétvégén a Balaton 24 és Balaton 72 elnevezésű jegy, illetve ennek 26 év alattiaknak szóló változata. A 24 illetve 72 órás érvényességű, napijegy jellegű termék korlátlan számú utazásra jogosít a Balaton körül, a Tapolca – Sümeg szakaszon és a balatonfenyvesi kisvasúton. A termék kedvező ajánlat a már Balatonnál nyaralók részére a tó partján elérhető turisztikai attrakciók felkeresésére, ezáltal hozzájárul a belföldi turizmus fejlődéséhez, valamint lehetővé teszi a jegyvásárlásból eredő kontaktusok számának csökkentését. A part menti utazások segítése érdekében a Déli->Parti, Katica és Tekergő vonatokon Székesfehérvártól, a többi vonaton a kijelölt kocsikban az első balatoni megállási helytől felármentesen (pótjegy váltása nélkül) lehet utazni a Balaton partja mentén a szabadon maradt helyeken.

A 24 órás verzió 990, a 26 éven aluliaknak 660, a 72 órás 2490, 26 évnél fiatalabbaknak 1650 forintba kerül.

A vonatok összeállítása

A nemzetközi forgalom részleges szünetelése miatt lehetőség nyílik arra, hogy az idei nyáron minden korábbinál több légkondicionált InterCity-kocsi közlekedjen a Balatonnál. Míg a tavalyi évben 29 IC-kocsi közlekedett a Balatonnál, az idei nyáron naponta 51 lesz forgalomban.

Balaton és Tópart expresszek vonatösszeállítása a tavalyi évhez képest jelentősen változik. Az IC-kocsik számát mindkét vonatban egységesen 3-ra növeli a MÁV-START, míg az alacsonyabb komfortszintű expresszvonati Halberstadti kocsik számát 2-re csökkenti. Péntektől vasárnapig a legnagyobb utasforgalmú vonatokban ezen felül 2 darab plusz kocsit kapcsol.

Kék Hullám sebesvonatban is növelik az InterCity-kocsik számát, a járat kapacitása változatlan marad. Ezek a kocsik egységesen már az új külső és belső arculatot viselik, és termes IC+ kocsik is közlekedni fognak.

Tekergő, illetve a kelet-magyarországi Aranypart és Ezüstpart vonatokban továbbra is nagy kapacitású kerékpáros kocsik fognak közlekedni. Ezek számát a csoportos utazások számának várható visszaesése és a korábbi évek tapasztalatai alapján kis mértékben csökkentik a Déli parti sebesvonatok esetében, azonban a kerékpárok részére vonatonként 16 hely így is rendelkezésre áll.

Idén nyáron is a tavaly megszokott járatokon lesz elérhető az étkezőkocsi-szolgáltatás a Balatonnál: napi 8 pár (16) Balaton expresszvonatban biztosítják a fedélzeti vendéglátást minden nap a Budapest-Déli és Keszthely közötti viszonylatban.

A teljes járműflottát naponta fertőtlenítik. A fertőtlenítő tisztítások bevezetése óta több mint 104 ezer esetben történt emeltszintű járműfertőtlenítés.

A Velencei-tó is jó hely!

Az előző években a dél-pesti térség és a Velencei-tó közötti közvetlen eljutást nyújtó G43-as gyorsított személyvonatokon tapasztalt nyári utasforgalom miatt jelentősen fejleszti a szolgáltatását a MÁV-START:

  • Tekergő gyorsvonatok Kőbánya-Kispest állomásról indulnak, ezzel az üdülőforgalom irányának megfelelően kétóránként nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsit is továbbító járat köti össze Kőbánya-Kispestet és Kelenföldet Velencével, ezért kerékpárszállítás esetén kifejezetten ezeket a vonatokat ajánlja a társaság.
  • Hétvégén G30-as viszonylatszámmal közlekednek a gyorsított személyvonatok.
  • A Szolnok és Fonyód között közlekedő Napfürdő gyorsvonat idén – martonvásári lakosok kérésére – megáll Velencén és Gárdonyban is, ezzel a G30-as személyvonatok és a Tekergő gyorsvonatokon mellett még egy eljutást biztosít Kőbánya-Kispestről.
  • Az egész évben óránként közlekedő Z30-as és G43-as járatok a nyáron is több egységből álló, klímás, alacsonypadlós FLIRT motorvonatok lesznek, melyeken csak korlátozott számban lehetséges a kerékpárszállítás.

Részletes információk a vasúttársaság balatoni utazási ajánlójában olvashatók. (mavcsoport.hu)