h i r d e t é s

Karácsony Gergely helyreigazítást kér a Magyar Nemzettől

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Karácsony Gergely helyreigazítást kér a Magyar Nemzettől

2019. június 12. - 16:46

A Magyar Nemzet című napilap szerdán megjelent, Zugló volt jegyzőjével foglalkozó írása hazugságokat tartalmaz, ezért a XIV. kerület polgármestere helyreigazítást kér - közölte a Zuglói Polgármesteri Hivatal szerdán.

A közleményben azt írták, ha a lap ennek nem tesz eleget, Karácsony Gergely (Együtt-PM) perrel kényszeríti ki azt. A polgármester korábban ezt tette a Magyar Hírlappal is, amely a "Fidesz szócsöveként" a bíróság elsőfokú ítélete szerint is hazugságokat közölt - tették hozzá.

Emlékeztettek, a Magyar Hírlapnak a Fidesz-KDNP zuglói polgármesterjelöltjeként Jelen Tamás januárban nyilatkozott a kerület bérlakásainak felújításáról és egy zuglói mecset építéséről, valamint becsmérlően szólt arról a zuglói alapjövedelemről is, amelyet párttársai is támogattak és megszavaztak.

A megjelent írás állításai hazugságok voltak, a kormánypárti politikus félrevezette a zuglói lakosságot, a lap munkatársa pedig asszisztált ehhez - vélekedtek, hangsúlyozva, a helyreigazításról szóló per ítélete minden pontban Karácsony Gergelynek adott igazat.

A közlemény szerint a zuglói polgármester tisztában van azzal, hogy közéleti szereplőként vele szemben a kritika megengedhetőségének határai tágak, a Fidesz politikusainak "gyűlöletkeltésére, a társadalmi csoportok megbélyegzésére alkalmas, hazugságokra épülő" kijelentései ellen azonban minden esetben fel fog lépni, akár jogi úton is. (MTI) / hirklikk.hu