h i r d e t é s

Karácsony Gergely nem érti, hogy kerül a Gyurcsány-filmbe

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Karácsony Gergely nem érti, hogy kerül a Gyurcsány-filmbe

2021. október 22. - 13:19

Nem nézte meg, de valószínűleg meg fogja tekinteni az Elk*rtuk című filmet Karácsony Gergely. 

Karácsony Gergely - Forrás: Mandíner

Az ATV Híradójának azt mondta a legjobban az viseli meg, hogy egykori munkahelyét és főnökét, Hann Endrét negatív színben tüntetik fel, pedig ő korántsem egy mumus.

„Azt gondolom a Medián, amelynek én munkatársa voltam, az egyik az egyik legkörültekintőbb és talán az egyik legkorrektebb cég volt a politikai közvélemény kutatási piacon. Semmilyen manipulációhoz soha nem lehetett felhasználni a kutatásainkat”- szögezte le a főpolgármester.

Karácsony Gergely elmondta azt sem érti mit keres ebben „a nagyon rossz, ócska propagandafilmben”, hiszen ő először Gyurcsány Ferenccel 2016-ban beszélgetett, akkor is csak 5 percet. Azelőtt nem találkozott vele, a Medián munkatársaként pedig nem is vett részt azokban a kutatásokban, amit akkor a kormánynak készítettek a cégnél.

Hozzátette: nyilván ennek a filmnek az a szerepe, hogy azt a hamis mítoszt keltse, hogy még mindig Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc vitatkozik a hatalomról, pedig már nyilván nem erről szól a magyar közélet.

A főpolgármester egyébként tervezi, hogy megnézi a filmet, de mint mondta: vannak más filmek, amik jobban érdeklik: „A Feleségem történetét biztosan hamarabb meg fogom nézni, mint ezt” – tette hozzá.​ (atv.hu)