h i r d e t é s

Karanténba kerülnek az Olaszországból hazatérő diákok

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Karanténba kerülnek az Olaszországból hazatérő diákok

2020. február 23. - 17:04

Tizenegy magyar középiskolás diák, valamint kísérőjük és az autóbusz két vezetője kerül a Szent László Kórházba kéthetes elkülönítésre, miután vasárnap este hazatérnek Észak-Olaszországból, ahol gyorsan terjed az új koronavírus - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap délután az MTI-t.

Közleményükben azt írták: Lombardia tartományban rövid időn belül megtöbbszöröződött, 90-re emelkedett az igazoltan fertőzött esetek száma, és több északi tartományban is a betegek számának emelkedéséről adtak tájékoztatást.

A magyar iskolások szálláshelye mindössze 13 kilométerre volt a lezárt területtől, a tanulók sokat ingáztak tömegközlekedéssel Milánó északkeleti térségében a néhány hetes ott-tartózkodásuk ideje alatt.

Ezekre a tényezőkre tekintettel, valamint a diákok és a magyar lakosság lehető legmagasabb szintű védelme érdekében hozta meg az NNK az említett járványügyi intézkedést - közölték.

Korábban a Belügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs soron kívüli tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium azt javasolja, hogy az észak-olaszországi utazást tervezők a koronavírus-járvány miatt a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek. (MTI)