h i r d e t é s

Kásler nem lát, nem hall és nem beszél

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kásler nem lát, nem hall és nem beszél

2022. január 27. - 17:45

Elmarasztalta az adatvédelmi hatóság az Emberi Erőforrások Minisztériumát, amiért visszatartja az Ujhelyi István EP képviselő által kikért közérdekű információkat.

A Nemzeti Adatvédelmi- és Információszabadság Hatóság (NAIH) részletes vizsgálata, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) tudatosan visszaélt a hatalmával és jogtalanul közérdekű adatokat tartott vissza – jelentette be a  szocialista EP-képviselő.

A politikus szerint elvárható lenne, hogy Kásler Miklós miniszter ezután lemondjon tisztségéről, de – tette hozzá Ujhelyi – miután nyilvánvalóan nem fogja ezt megtenni, ezért erkölcsi kötelessége lenne legalább az illetékes hatóság elmarasztalása után hozzáférhetővé tenni a kikért információkat.

Pont egy évvel ezelőtt küldött kilenc átfogó kérdést az Emberi Erőforrások Minisztériumának az uniós vakcinabeszerzés körülményei és az abban való kormányzati szerepvállalás tisztázása érdekében. Egy évvel korábban a kormányzati kommunikáció folyamatosan azt állította, hogy az uniós oltóanyagbeszerzés elhibázott, csúszik, késik és hiányos; erre hivatkoztak többek között a kínai és az orosz vakcinák beszerzése kapcsán is.

A szocialista politikus szerint a kormány csak azért támadta a brüsszeli közös vakcinabeszerzést és hazudott annak részleteiről, mert így akarta elfedni a „mutyigyanút” az uniós engedélyek hiánya miatt jelenleg is komoly problémákat okozó keleti oltóanyagok beszerzését.

Nem kapott választ arra az EMMI-től, hogy ki képviselte a magyar kormányt a közös vakcinabeszerzést felügyelő uniós irányító-bizottságban, az illető a kormányzati kritikákkal összhangban tett-e bármilyen kifogást az eljárás során, illetve milyen adatok szerepelnek a kormány által a vakcina-gyártókkal közvetlenül kötött szállítási dokumentumokban. Utóbbi kapcsán a politikus megjegyezte, hogy a Fidesz-kormány mindvégig azt állította: késnek a brüsszeli vakcinaszállítmányok, holott épp ezek A KI NEM ADOTT DOKUMENTUMOK IGAZOLHATJÁK, HOGY A KORMÁNY PONTOSAN TISZTÁBAN VOLT A SZÁLLÍTÁSI HATÁRIDŐKKEL.

A NAIH szerint alaptalanul hivatkoztak titoktartási kötelezettségre a kormánydelegált esetleges kifogásainak nyilvánosságra hozatala kapcsán is, ahogyan üzleti titokként sem kezelhetik a tárca birtokában lévő szállítási dokumentumok egészét, esetleg csak egyes részeit.

A NAIH által készített jelentés szerint a hatóság eredménytelenül szólította fel többször is az EMMI-t a kért adatok és információk megosztására, „a Hatóság és a Minisztérium álláspontja sajnos nem közeledett”.

Az MSZP politikusa különösen botrányosnak nevezte, hogy ezek szerint A KÁSLER MIKLÓS VEZETTE SZAKTÁRCA AZ ERRE HIVATOTT ÁLLAMI HATÓSÁG FELSZÓLÍTÁSÁNAK SEM HAJLANDÓ ELEGET TENNI.

A politikus kijelentette, hogy a kormányváltás után mindenkit felelősségre fognak vonni, aki tudatosan közérdekű adatokat titkolt el a járványidőszakban. (fuhu.hu)