h i r d e t é s

Katona Péter: „A parasztság jobban ellenáll a náci demagógiának, mint a középosztály”. 

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Katona Péter: „A parasztság jobban ellenáll a náci demagógiának, mint a középosztály”. 

2020. június 04. - 08:24

Tizenkét éve, hogy 99 évesen elhunyt Fejtő Ferenc, aki József Attilával együtt szerkesztette a Szép Szót.

A fényképen egy igen komoly csapat társaságában - Forrás: Katona Péter / Facebook

Kétszer emigrált. Először 1938-ban, amikor a Horthy-rendszer bírósága másodszor ítélte el sajtó vétségért.
Azt írta: „a parasztság jobban ellenáll a náci demagógiának, mint a középosztály”. Ezért az ítélet: hat hónap szigorított börtön, majd további internálás.
1949-ben pedig a Rajk-per hatására marad végleg Párizsban. Minden publikációs lehetőséget megragadott, hogy bizonyítsa: ez egy sztálini koncepciós per.
Ezt akkor a francia baloldal nagy része hitetlenkedve fogadta.
Nem békélt meg a Kádár-rendszerrel, 1989-ig nem is jött haza barátkozni.
Ezalatt Franciaországban meghatározó Kelet-Európa-szakértővé vált.
Haláláig aktívan dolgozott, gyakran írt a hazai politikáról.

Szétporlóban az, ami Magyerisztán kulturális identitását, erkölcsi tartását jelentette - vagy jelenthette volna.

Katona Péter

Címkék: