h i r d e t é s

Katonákat és szakközépiskolásokat küldene a kormány a menekültek „megfékezésére”

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Katonákat és szakközépiskolásokat küldene a kormány a menekültek „megfékezésére”

2015. augusztus 28. - 09:10
0 komment

Orbán tovább szítja a gyűlöletet, Merkel viszont nem kér belőle. Amerikában egy ámokfutó élő adásban lőtte le volt kollégait. Munkácsy Golgotáját elviszik Debrecenből. Heti összefoglaló.

Könnyek

Továbbra is rekordszámú menekült érkezik az országba, a rendőrség statisztikái szerint csak kedden 2533 embert fogtak el a határnál - írja a Magyar Narancs. A hatóságok azonban nem nagyon tudnak mit kezdeni a helyzettel. Reggel a túlzsúfolt röszkei befogadóállomásnál, ahogy az AP felvételein látszik, könnygázt is bevetett a rendőrség a mintegy kétszáz fős tömeg megfékezésére, akik amúgy segítséget vártak volna a hatóságtól.

Az Index tudósítója szerint a konfliktust az váltotta ki, hogy az eső elől a gyerekes menekültek be szerettek volna menni a fedett hangárba, amely azonban tele volt. A rendőrség közleménye esőről nem tesz említést, szerintük „az illegális bevándorlók felháborodását regisztrációjuk ténye, illetve annak lassúsága váltotta ki”. Szerintük az ujjlenyomatvétellel és fényképezéssel járó regisztráció uniós kötelezettség, és a menekültek megnövekedett száma miatt tényleg lelassult a folyamat. A mintegy 200 menekültet könnygázzal tartotta vissza a rendőrség. A helyzet Röszkén délelőtt 11-re helyreállt, személyi sérülés nem történt. Több menekültet buszokkal szállítottak tovább, hogy enyhítsék a befogadóállomás terheltségét.


Forrás: MTI / Blikk.hu

A kormány pedig azonnal reagált is a történtekre: Papp Károly országos rendőrfőkapitány bejelentette, hogy határrendészeti igazgatóságot állítanak fel. A készenlétisek kötelékében 2016 főt küldenek a magyar–szerb határra, közülük 876-an másodéves rendőrtiszti szakközépiskolások lesznek. Tűzparancs nincs és nem is lesz kiadva a főkapitány szerint. Szükség szerint létszámuk 3600 főre növelhető, segítségként pedig helikopteres, lovas és kutyás járőröket is kapnak, és vízágyút is visznek Szegedre, hátha kelleni fog.

Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke ennél is tovább ment. Szerinte az „illegálisan érkező népvándorlók egyre agresszívebbek”, és „óriási mennyiségű emberáradat lepte el hazánkat”, emiatt pedig „az ország valamennyi állampolgárára hihetetlen nagy teher hárul”. Ráadásul Európa külső határait is meg kell védenie az országnak. A tervek szerint a kerítés megrongálása, sőt megkerülése is bűncselekmény lesz, sőt a jövő héten már azt is megvitatja a parlament, miként lehetne bevonni a honvédséget a déli határ védelmére.

Este Hende Csaba elmondta az MTI-nek, hogy az alaptörvény szerint a honvédség csak akkor védheti a határt, ha katonai fenyegés éri. A hadsereg bevetéséhez tehát módosítani kellene az alaptörvényt. Tegyük hozzá: ez nem jelenthet problémát, hiszen az alaptörvényt bármikor módosítja a Fidesz, amikor neki úgy tetszik, és az ötletgazda Jobbikkal együtt a kétharmad is meglesz hozzá. Minden rendben tehát.


Forrás: royal-fans.com

Merkel nem kér a gyűlöletből

De lehet ezt másképp is. Németország például kedden jelentette be, hogy Szíriából minden menekültet befogadnak, és nem küldik vissza őket abba az országba, ahol először regisztrálták őket menekültként. Angela Merkel szerdán ellátogatott egy Drezda melletti menekülttáborba, ahol elmondta, szégyenteljesnek tartja a menekültek elleni tiltakozásokat és erőszakot. A kancellár kijelentette, nem tűri el a gyűlölethullámot és a menekültek elleni támadásokat. Becslések szerint idén 800 000 menekült érkezhet Németországba.

Az országban továbbra sem nyugodtak le a kedélyek, írta az MTI. Szerdára virradóra Parchimban két férfi behatolt egy menedékkérőket befogadó állomás területére, egyikük egy 20,5 centiméteres pengéjű késsel a kezében, ám a biztonsági őrök közeledtére elmenekültek. Lipcsében egy maszkot viselő férfi megpróbált felgyújtani egy épületet, amelyet menedékkérők befogadására készítettek elő. Az eset szemtanúi azonnal riasztották a tűzoltókat, így nagyobb kár nem keletkezett. Délután pedig tűz ütött ki Berlinben egy korábbi ideggyógyászati klinika területén, egy rossz állapotban lévő tornacsarnokban. A telken álló épületekben 900 menedékkérő él.


Forrás: letenyemedia.hu

Élő adásban lőtte le kollégáit

Szerda reggel, helyi idő szerint 6.45-kor egy virginiai tévéstáb élőben jelentkezett be egy helyi bevásárlóközpontból. A 24 éves Alison Parker riporterhez és a 27 éves Adam Ward operatőrhöz lépett oda egy férfi, és közvetlen közelről lőtte le őket. A riportalany, Vicki Gardner, a helyi kereskedelmi kamara elnöke is súlyosan megsérült. Az egész lövöldözést élőben lehetett követni a WDBJ7 csatornán, majd a képernyő hirtelen elsötétült, és a stúdióban ülő riporter sem tudta, mi történt. Hamarosan kiderült, hogy a támadó Vester Lee Flanagan, aki korábban szintén a  WDBJ7 csatornánál dolgozott, volt kollégáin pedig korábbi sérelmeiért akart elégtételt venni. Flanagan tettét nemcsak a csatorna rögzítette élőben, hanem ő maga is felvette mobiltelefonjával, és ki is posztolta a videót közösségi oldalaira. (A férfi Twitter-fiókját már törölték, de a felvételek más oldalakon elérhetők. A felkavaró felvételeket szándékosan nem linkeljük.) A férfi ellen azonnal hajtóvadászatot indított a rendőrség, egy autópályán érték utol. Amikor Flanagan észrevette, hogy üldözik, továbbhajtott, majd a volánnál ülve megpróbálta lelőni magát. Túlélte az öngyilkossági kísérletet, de a kórházban belehalt sérüléseibe.


Forrás: 444.hu

Pákh Imre elviszi a Golgotát Debrecenből

Már csak néhány napig lesz együtt látható Munkácsy Mihály híres Krisztus-trilógiája a Déri Múzeumban, a Golgotát ugyanis augusztus 31-én elvitetik Debrecenből – közölte Pákh Imre, a festmény tulajdonosa szerdán az MTI-vel.

„Azért kényszerülök erre a számomra is szomorú lépésre, mert a jegybank képviselői hónapok óta semminemű együttműködést nem tanúsítanak, hogy tárgyalásos úton megegyezzünk. Igyekezetük arra korlátozódik, hogy erőnek erejével akarják Magyarországon tartani a festményt, s ezért a védetté nyilvánítás sincs ellenükre” – mondta Pákh, aki szerint a kormány lépése hazai jogszabályokba és nemzetközi törvényekbe ütközik, ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket. A tulajdonos egy magyarországi raktárba viteti a festményt, és szól a jegybanknak: a Golgotával kapcsolatos tárgyalásokat befejezettnek tekinti. Az Magyar Nemzeti Bank 6 millió dollárt ígér a Golgotáért, miközben Pákhnak 10 millió dolláros vételi ajánlata van egy külföldi vevőtől.

 

magyarnarancs.hu