h i r d e t é s

Kecskeméten kapják a legtöbb bírságot az autósok

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kecskeméten kapják a legtöbb bírságot az autósok

2020. június 03. - 08:06

Kecskemét minden tekintetben vezeti a listát, a nyomában Nyíregyháza.

A vezess.hu összeszedte, hogy mely nagyvárosokban szabják ki az autósokra a legtöbb közterületi bírságot. A számok természetesen tájákoztató jellegűek, mert az önkormányzatok rendészeinek bírságolási gyakorlatát számos különböző adottság is befolyásolhatja. Ráadásul az országos jogszabályok, valamint a helyi rendeletek többféle különböző szankciókat tesznek lehetővé, ebből következően többfélét alkalmaznak az önkormányzatok a közlekedési szabályok ellen vétőkkel szemben.

A KRESZ-szabályok megsértése miatt helyszíni bírságot szabnak ki a rendészek (jellemzően mindenütt ez a gyakoribb), a megszegése miatt közigazgatási bírságot. Előbbi az ország közös kasszáját hizlalja, csak az utóbbiból származik bevétele a helyi önkormányzatoknak.

A települések éves költségvetésében nem ezek a forintok a legvastagabbak, Kecskemét városának például 25,7 milliárd forint volt tavaly a bevétele, ehhez képest nem tétel a 21 millió forint. A büntetéseket leginkább kiváltó szabálytalanságok szinte ugyanazok: a megállási és várakozási szabályok, valamint a behajtani tilos tábla figyelmen kívül hagyása, a mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyen és a zöld területen parkolás.

  Város Bírságszám (2019) Közigazgatásibírság-bevétel
(millió forint, 2019)
1. Kecskemét 7806 21
2. Nyíregyháza 3511 kb. 18 millió
3. Miskolc 2267 10,25
4. Székesfehérvár 1899 17,2
5. Veszprém 891 8,11
6. Tatabánya 638 4,9
7. Salgótarján 423
8. Szombathely 387 1,4
9. Békéscsaba 362 kb. 1,5
10. Siófok 192
11. Hajdúszoboszló 164
12. Hódmezővásárhely 106 0,45

Még érdekesebb lista, ha megnézzük, hogy ezen a tizenkét településen hány állampolgárra jut egy-egy autós bírság. Az országos átlag feletti számban külföldieket fogadó határszéli városok közül többen előrébb kerültek ezen a listán Nyíregyházától Salgótarjánon át Szombathelyig. Arról nincs statisztika, hogy a megbüntetett járművezetőknek hány százaléka külföldi.

  Város Lakos/bírság (2019)
1. Kecskemét 14
2. Nyíregyháza 33
3. Székesfehérvár 51
4. Veszprém 67
5. Miskolc 68
6. Salgótarján 79
7. Tatabánya 103
8. Siófok 134
9. Hajdúszoboszló 145
10. Békéscsaba 168
11. Szombathely 202
12. Hódmezővásárhely 408