h i r d e t é s

Kecskeméten még nem tiltották be az ételosztást

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Kecskeméten még nem tiltották be az ételosztást

2018. január 23. - 08:50

Hét éve folyamatosan akcióznak Kecskeméten Király József vezetésével a szocialisták, az idei tél sem maradhatott ki a sorból.

- Az MSZP azért szervezi rendszeresen az év első hónapjára ezt az akciót, mert ilyenkor kevesebb jótékonysági szervezet él ezzel a lehetőséggel, pedig szerintünk ilyenkor is szükségük van rá az embereknek - mondta el kérdésünkre Király József, a párt országos elnökségének tagja.

A szocialisták nem állnak le, februárban és márciusban is folytatják a karitatív tevékenységüket, amelyet még karácsony előtt indítottak be, és várják a felajánlásokat, ha valaki csatlakozna mozgalmukhoz.