h i r d e t é s

Kecskeméten nyílt meg a LeitnerLeitner új regionális irodája

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kecskeméten nyílt meg a LeitnerLeitner új regionális irodája

2018. június 04. - 11:11

2018 júniusában új magyar regionális irodával bővül az osztrák gyökerű LeitnerLeitner adótanácsadással, könyveléssel, könyvvizsgálattal foglalkozó hálózata. Az irodát Király László György, a korábbi APEH elnök vezeti. Az új iroda elsősorban a délkelet-magyarországi megyékben működő vállalkozások számára fog teljes körű szolgáltatást nyújtani.

Király László György többek között az adóhatóság elnökeként szerzett jelentős tapasztalatot a magyar adórendszer szabályainak alkalmazásában. Tanulmányútjainak és nemzetközi szervezetekben betöltött tisztségeinek köszönhetően azonban a problémák és megoldások globális kereteit is megismerte. Pályája során korábban vezette az adóhatóság és a Központi Statisztikai Hivatal Bács-Kiskun megyei Igazgatóságait is, és dolgozott a pénzügyi szervezeteket felügyelő állami hatóság vezetésében is. Mielőtt a LeitnerLeitner csapatához csatlakozott volna tanácsadóként dolgozott saját vállalkozásában, és mindezek mellett rendszeresen publikált és oktatott is adózási témákban.

A kecskeméti iroda elsősorban a Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok megyei cégeknek – köztük a nemzetközi hátterű vállalkozásoknak szeretne megbízható partnerévé válni. A földrajzi közelségből fakadó kényelmen túl üzleti kommunikációjukban a német nyelvet is használó cégeknek tud kiemelkedő szolgáltatást nyújtani, mivel gyökereinek köszönhetően a magyar és az angol mellett németül is képes magas színvonalú szolgáltatást nyújtani. A LeitnerLeitner Kecskemét a budapesti irodához hasonlóan integráltan kezeli az adózási, a könyveléssel kapcsolatos, valamint a bérszámfejtés vagy könyvvizsgálat területén felmerülő problémákat. A nemzetközi hálózat munkatársainak bevonásával megoldást kínál akár a legkomplexebb, határon átnyúló ügyleteket is.

Az iroda 4 új munkatárssal kezdi meg működését, de a feladatok növekedésével a létszám bővítését tervezik.

A LeitnerLeitner Közép-Európa egyik legjelentősebb adótanácsadó, könyvelő és könyvvizsgáló vállalatcsoportja. A kecskeméti iroda létrejöttével immár 12 irodájának, több, mint 50 éves tapasztalatának, és 750 felkészült kollégájának köszönhetően a legjobb megoldást kínálja ügyfelei adózási, számviteli és a jogi problémáira.

Ha a LeitnerLeitner Kecskeméttel szeretne kapcsolatba lépni, írjon a [email protected]-ra.