h i r d e t é s

Két zalai településen is időközi választást tartanak vasárnap

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Két zalai településen is időközi választást tartanak vasárnap

2017. november 06. - 10:08

A Zala megyei Lendvajakabfán és Tilajban is a korábbi polgármester halála miatt tartanak vasárnap időközi választást.

Balláné Kulcsár Mária, Lendvajakabfa jegyzője az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta: a kistelepülésen két független jelölt, Egri Éva és Liszjákné Babolcsai Erika méreti meg magát a polgármesteri tisztségért. A választói névjegyzékben jelenleg 38 szavazópolgár szerepel.

Kövécsné Kozma Györgyi, Tilaj jegyzője az MTI-nek arról számolt be, hogy a megüresedett polgármesteri posztért három független jelölt indul vasárnap: Hosszú Márta, Salamon László Krisztián - aki 2006 és 2010 között függetlenként már volt polgármester -, valamint Senkó Balázs, a nemrég elhunyt települési vezető fia.
Tilajban két szavazókörben összesen 164 választópolgár adhatja le majd a voksát - tette hozzá a jegyző. (MTI)