h i r d e t é s

Ki akarják oltani Allah világosságát szákaikkal, de Allah ezt nem engedi ne mondd ki hiába istenednek, az Úrnak nevét, mert nem hagyja az Úr

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Ki akarják oltani Allah világosságát szákaikkal, de Allah ezt nem engedi ne mondd ki hiába istenednek, az Úrnak nevét, mert nem hagyja az Úr

2020. augusztus 01. - 19:24

Mi mind mintákat követünk. A szülők mintáját, szűkebb környezetünk mintáját, majd ahogy tágul ismeretünk a világról, választunk más mintákat. Ez azonban feltételezi, hogy rendelkezünk ismeretanyag befogadóképességgel.

Láthatjuk, hogy mennyire különböznek a népek nyelvei. Azt is tapasztalhatjuk, hogy a nyelvekben mennyire másképp teszik össze a szavakat az azokat beszélők ahhoz, hogy hasonló fogalmakat írjanak le. Mert a nyelv nem csak szavakból, hanem mentalitásból is áll. A nyelv nem elég egy másik nép megértéséhez, a mentalitást is érteni kell. És a mentalitásban tudni kell, ki milyen minták közt nőtt fel.
A humorral is ez a helyzet. Amire mi azt hisszük, hogy humoros és megosztjuk egy más kultúrában szocializálódott idegennel, az lehet, hogy nem nevet. Számára a mi humorunk érthetetlen és amin ő nevet, az mi számunkra furcsa.
És ebben az összetett világban a szavak, mentalitások, humorok különbözősége mellett bejön a dominancia, a felsőrendűség. Nyilván ez innen politika. Csupán, ha a politikának a napi materiális összetevőit értjük és nem tudatosítjuk a politika mögött meghúzódó szubjektív elemeket, akkor az adott reakciók, válaszlépések érthetetlenek maradnak.
Egy fehér kultúrában a nevetés levezeti a feszültséget. Nevetéssel, humorral kommunikálunk és a humor értésének szintje alkot képet arról, hogy akivel beszélünk, veszi-e a lapot, vagy sem? Iránban a sírás vezeti le az indulatokat. Tudom, jönnek a kommentek, hogy egyes olvasóknak van olyan iráni ismerőse is, aki nevet. Tisztában vagyok vele. De a tömegben ott egy minta. Ez pedig Husszein imám vértanúsága, ami örök gyász minden perzsa szívében és sír, ha a Husszein név elhangzik. Ez az érzés sokkal erősebb, mint keresztény kultúrában Jézus születésének, vagy keresztre feszítésének átélése.
Egyszerűen azért, mert Iránban a gyász tömegkatarzis. Erre a sírásra épül rá a minta. Komolyság, saját maguk feláldozása, mélység stb. Ez a mentalitás más reakciókat eredményez, mint a mi „fehér” világunk válaszlépései. Amit mi egy kézlegyintéssel elintézünk, az ott véresen komoly, ami nálunk fájdalom, az ott mosolyra fakaszt.
Egy ilyen kijelentés: „Isten a mi oldalunkon van”, nagyon megosztó. Mert mindenki számára van Isten és mindenki számára az ő oldalán van. Még annak is van Istene, aki ateista. Ráadásul az egyének többségének nem hite, hanem vallása van és abból már kikopott Isten.

Elemzések kapnak lábra. Elemzik, ki terrorista, ki nem. Ki hány embert ölt meg itt és ott. Aztán rádöbbenünk, hogy mind az elemző, mind az elemzett bűnös. Rontást követtek el Isten teremtésében, csupán az általuk elkövetett minták, nyelvek, felfogások különböztek. A legfőbb tévedés talán minden oldalon ott van, hogy a minták felváltották Isten helyét lelkükben. Egyik oldal elhitte, hogy David Linvingstone fedezte fel a Viktória vízesést és semmibe vette, hogy az ott élő Himba, Lozi és Tonga törzsek többezer éve ismerik, használják, együtt élnek a vízeséssel. A másik fél elhitte, hogy az emberi jogokat ő fogalmazta meg írott formában. Ez egy forró téma a mai nap. Úgy tűnik, mintha egy újszerű fejlemény lenne, de ennek gyökerei Perzsiába vezetnek. Nagy Cyrusz, Perzsia első királya i.e. 539-ben elfoglalta Babilont, felszabadította a rabszolgákat, az embereknek biztosította a jogot a szabad vallásválasztáshoz és egyenlően ítélt etnikumok között. Az erről szóló rendelkezést feljegyezték és egy cseréphengerbe égették be. Ezt nevezik Cyrusz hengernek. A szöveg akkád nyelven, ékírással készült.
Akkor ki alkotta meg az emberi jogokat? Hát nem mindegy, ha senki sem alkalmazza? Sok a feszültség a levegőben és sok a nagyokos igazságkereső. Szaporodnak a bűnösök és szaporodnak a bűnök. A bűnöket minták követésével hajtják végre, így minden fél felmenti önmagát, hiszen elődei is ugyanezt tennék.

Hiúság, önérzet, nemzeti büszkeség, civilizációs dominancia váltotta fel Isten helyét az emberek szívében. Aki ilyenkor azt mondja, hogy Isten a mi oldalunkon van, legyen az muszlim, keresztény, vagy bárki, az a legsúlyosabb bűnök egyikét, Istenkáromlást követ el. Mert valójában nem Istenre gondol, hanem azokra a kicsinyes dolgokra, melyek az Ő helyét váltották fel.

Felhívások, fenyegetések hangzanak el vélt igazságokat puffogtatva. Néphülyítés. Modern szóval kommunikáció. Senki sem szólít Isten oldalára, hanem a sajátjára. Persze esküszik, hogy Isten is ott van. Pedig dehogy van! Egy minta van ott érdekekkel tűzdelve! Kezdem felfogni, miért kell Isten említésével óvatosan bánni:

Ki akarják oltani Allah világosságát szájaikkal, de Allah ezt nem engedi. Hanem be fog teljesedni az Ő világossága, még akkor is, ha iszonyodnak (ettől) a hitetlenek. (Korán 9:32)

“Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!” (Exodus 20:7)

Piszkosul nem érdekel, hogy „kinek van igaza”, a turbánosnak, a tupírozott szőkének, vagy a félbevágott óriás KGB főnöknek? Pár év és mind halott! Rohadtul nem jelent semmit számomra a kontextusból kitépett Jézus és Mohamed (béke reájuk), mert ma ők hivatkozási alapok, idézetek, bábuk, akiket bűnösök használnak a Te megtévesztésedre.
Nem érdekelnek síita és szunnita érzelmek sem. Ezeket mind hitszakadásnak tartom. Szívvel látni (Baszirah), nem érzelmek által vakon bolyongást jelent számomra, melyben egy turbános őrült vezet.
Nem azt kérem, hogy ne állj ki testvéredért, annak vagyona, élete védelmében. Ilyet nem is tehetnék, hiszen ezt Allah írja elő! Csupán azt kérem, hogy előbb vedd fontolóra mit lépsz.
Ne sodródj az árral, ne kapasd el magad! Vonulj vissza a csendbe, találd meg a mélységet és a kontaktust Avval, akinek világosságát száddal ki ne oltsd. Ha ezt teszed, megtapasztalod, hogy Isten (SWT), Aki Örök, nem a Rá hivatkozók, világégést hozók oldalán van, hanem Veled és együtt fogod érezni magad a valódi Jézussal és Mohameddel (béke reájuk). Ez az Iszlám, a belső béke. Amen.

Címkék: