h i r d e t é s

Ki kell adni, mire vertek el milliárdokat a felcsúti fociakadémiánál

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ki kell adni, mire vertek el milliárdokat a felcsúti fociakadémiánál

2019. december 07. - 11:00

Nem titkolózhat tovább a faláb-akadémia. - írja a nyugatifeny.hu.

2017 novemberében a Kúria úgy döntött a Demokratikus Koalíció által indított perben, hogy a Puskás Akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak be kell mutatnia, milyen szerződéseket kötöttek a TAO-támogatásként érkezett közpénz-milliárdokból.

Amikor a párt kérte az alapítványt, hogy tegyenek eleget a jogerős ítéletnek, Mészáros Lőrinc azt válaszolta, nem tudják elküldeni a papírokat, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) utóellenőrzést rendelt el.

Csakhogy az ellenőrzés sehogy sem akart lezárulni, a DK pedig pert indított az EMMI ellen, mire a Fővárosi Törvényszék most kimondta, hogy

a TAO-papírok mellett immár a vizsgálati anyagokat is ki kell adnia az EMMI-nek.

A DK csütörtökön közleményben számolt be a fejleményekről, mint írják:

“A Felcsút pártállami fedezése ezúttal véget ért, a Demokratikus Koalíció ugyanis pert nyert a minisztérium ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Az ítélet szerint az EMMI nem segédkezhet tovább Orbán alapítványának abban, hogy a kiadásra ítélt számlákat dugdossák, sőt az EMMI-nek ki kell adnia a saját vizsgálati anyagait a DK-nak!

Most már nem csak azt van jogunk megtudni, hogy mire költötte az adófizetők pénzét a Felcsút, hanem azt is, hogy mit csinált az EMMI egy éven keresztül “vizsgálat” gyanánt, amire nem mellesleg – ahogy az a tárgyaláson kiderült – maga Kásler Miklós adott utasítást a minisztériuma dolgozóinak.

Kíváncsian várjuk, hogy mire jutott az Orbán vs Orbán vizsgálat és hogy mire mentek el az egészségügyből, oktatásból hiányzó állami milliárdok Felcsúton.”

nyugatifeny.hu