h i r d e t é s

Kiállták a próbát az OMV higiéniai szabályozásai

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiállták a próbát az OMV higiéniai szabályozásai

2020. június 29. - 12:15

A forgalmi adatokon májusban már érezni lehetett, hogy az egészségügyi vészhelyzetet követően az autósok kezdenek visszatérni az utakra. A friss számok alapján az OMV töltőállomások shopjaiban a pékáruk, a fagyasztott élelmiszerek, az ásványvizek és a sörök iránt 10-40 százalékkal megemelkedett a kereslet áprilishoz képest. 

Palágyi Eszter séf (b)

„Az élénkülő forgalom minden szempontból pozitív, hiszen az emberek a hosszú, kényszerű bezártságból nem csak a munka, de már a szabadidős programok miatt is útra kelnek. A pihenésnek pedig elválaszthatatlan részei a gasztronómiai élmények. Erre az OMV ügyfelei, dolgozói és partnerei biztonsága mellett az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektet” – hangsúlyozta Kováts Botond, az OMV Hungária marketing menedzsere.

Az OMV már 15 éve bevezetett egy olyan szigorú HACCP rendszert, amely igencsak jól szerepelt a járványügyi helyzet során. A kormány által kihirdetett egészségügyi veszélyhelyzet alatt ugyanis csak apró kiigazításokat kellett tenni - ilyenek voltak például a helyben fogyasztásra vonatkozó szabályok. Ezt a szigorú rendszert mutatja be Palágyi Eszter séf és az OMV közös videójában.

Az Eszter által megálmodott Gourmet Selection termékek mellett minden frissen készült étel esetében is kizárólag kiváló és ellenőrzött forrásból származó alapanyagok kerülhetnek a rendszerbe. A figyelmes és körültekintő előkészítés és gyártás során az alapanyagok, valamint a szendvicsek tárolása csak ellenőrzött és nyomonkövethető formában történhet.  
„A szendvicsek minősége és megjelenése mellett akad egy további szempont, ami eddig csak a háttérben kapott fontos szerepet. Ez pedig a biztonságos előkészítés” – magyarázta Palágyi Eszter. „Ebből a szempontból nem lehet különbség egy díjnyertes étterem vagy egy töltőállomás között. Mind a kettőnek garantálnia kell, hogy az elkészített ételek esetében a HACCP rendszer szigorú előírásait az alapanyagok beszerzésétől a tálalásig betartják. Az OMV-nél és ezen belül a VIVA kávézókban is a kezdetek óta bevezetett HACCP szabályok garantálják, hogy a szendvicsek, saláták és desszertek biztonságos választást jelentsenek a fogyasztóknak” – tette hozzá.