h i r d e t é s

Kiderült, hogy ki fizette Semjén vadászatait

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiderült, hogy ki fizette Semjén vadászatait

2018. március 12. - 06:48

Nem hihető az a magyarázat, amit a kormánysajtó a hétvégén adott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes svéd luxusvadászataira.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Fidesz-KDNP politikausai (például Rétvári Bence és Budai Gyula) a hétvégén azzal igyekezett Semjén luxusvadászait magyarázni, hogy a miniszterelnök-helyettes csak a Svédországban élő rokonait igyekezett meglátogatni.

A Magyar Nemzet viszont megtudta, hogy épp csak a politikus rokonai, caládtagjai nem vettek részt a vadászaton - írja a Propeller.

A lap birtokába került dokumentumok és fényképek tanúsága szerint Semjén Zsolt mellett csupán két állandó szereplője volt az összesen öt alkalommal megtartott skandináv vadászatoknak.

Az egyikük egy üzletember, Farkas József (úgy tudjuk, nem rokona Semjénnek), akinek érdekeltségébe tartozik mások mellett több magyarországi hotel is. Az ő szerepe azért kulcsfontosságú, mert a nevük elhallgatását kérő vadászatszervezők lapunknak elmondták, hogy a skandináv kirándulások költségeit minden egyes alkalommal Farkas József utalta át nekik. Mindezt ráadásul alátámasztja az üzletemberrel folytatott levelezés is, amelyből kiderül, hogy a vállalkozó több esetben is jelezte a szervezőknek, hogy mikor utalta át, vagy mikor fogja átutalni a költségeket, így például a szállás vagy a repülőjegyek árát. Farkas József neve nem ismeretlen Magyarországon. Érdekeltségei rengeteg állami megbízáshoz jutottak különösen 2010 után – vagyis a második Orbán-kormány beiktatását követően –, és több mint 530 millió forintnyi európai uniós forrást is elnyertek.

Ebből jutott pénz például a Farkashoz köthető ráckevei, négycsillagos Kék Duna Wellness Hotelnek, és még többet kapott a szintén négycsillagos noszvaji Oxigén Hotel & Zen Spa. Utóbbi 365 millió forint támogatást, amelyet 2010 és 2014 között fizettek ki a hotelnek.

Figyelemre méltó, hogy a noszvaji szálloda avatóünnepségén éppen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mondott beszédet.

(mno.hu)