h i r d e t é s

Kiderült, kik a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság döntősei

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Kiderült, kik a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság döntősei

2019. április 16. - 10:51

 

Véget ért a K&H által támogatott Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság rájátszás szakasza, így a győztesek számára egyenes út vezet a 2019. április 27-28-án zajló offline döntőbe.

Forrás: gamestar.hu

A kezdetben közel 2000 versenyzővel indult bajnokságban mára csak 98 versenyzőnek van esélye elnyerni a CS:GO, a PUBG és a Rainbow 6:Siege, valamint a  K&H League of Legends és K&H Hearthstone játékok legjobbjainak járó bajnoki címet és az ezzel járó díjat. 

 A tavaly ősszel az osztályozó kupákkal kezdődő Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságban április 14-én lezárult a rájátszás szakasza, és kiderült, hogy kik azok, akik részt vehetnek az április végi döntőben.

Az e-sport népszerűsége töretlenül növekszik Magyarországon.

Alig pár éve ugyanis, hogy megismertük az e-sport fogalmát, ma pedig már ott tartunk, hogy az első, nemzetközi színvonalú, több játékot felölelő ligarendszerű versenysorozat finiséhez közeledünk, ahol eddig összesen 1936 játékos mérte össze tudását, közülük 204-en egyénileg, 1732-en pedig csapatban.

A K&H-nál egyértelműen a jövő sportjaként tekintünk erre a területre, ezért a bajnokság öt játékából kettőnek, a League of Legends és a Hearthstone játékoknak is névadó támogatói vagyunk.

Szeretnénk ugyanis a sportnak ezen a területén is példát mutatni az elhivatottság, az eltökéltség és a kiváló teljesítmény támogatásával. Az eredmények pedig magukért beszélnek, hiszen például a Hearthstone esetében kijelenthetjük, hogy a hazai mezőny legerősebb, legjobb négyese jutott be a döntőbe – akik a nemzetközi versenyzőkkel is bátran felvehetik a versenyt

 – mondta el Horváth Magyary Nóra, a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságot is támogató K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Az elmúlt két hét alatt az is kiderült, hogy kik azok a szerencsés versenyzők, akik sikerrel zárták a rájátszást, és ott lehetnek a döntőn:

  • Counter Strike: Global Offensive (CS:GO) – Salamander, Budapest 5
  • K&H Hearthstone – Hulkeinstein, Penhadani, Exigo és CheeseHead
  • K&H League of Legends (LoL) – Team Plague és WiLD by Lagardére
  • Playerunknown’s Battlegrounds (PUBG) – a jótékonysági gálameccset követően mind a 16 csapat részt vesz a döntőben  
  • Rainbow Six: Siege (R6S) - WiLD by Lagardére és RIFT Esports

Április végén már a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 5 játékának nyertesét fogjuk kihirdetni.

A döntő két napon át, két helyszínen zajlik: április 27-én a Rainbow Six: Siege, a K&H League of Legends és a Counter-Strike: Global Offensive játékokban, április 28-án pedig a K&H Hearthstone és a Playerunknown’s Battleground versenyekben mérik össze tudásukat a játékosok.

Szombaton Győrben zajlanak majd a mérkőzések, vasárnap pedig a fővárosban, Budapesten folytatódnak. A legjobbak jutottak a fináléba, végletekig kiélezett mérkőzésekre számítunk

 – árulta el Hodozsán Dániel, az e-sport1.hu tartalomigazgatója.


 

h i r d e t é s