h i r d e t é s

Kiderült, miről beszélt Putyin zárt ajtók mögött a kínai elnökkel

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiderült, miről beszélt Putyin zárt ajtók mögött a kínai elnökkel

2023. március 21. - 13:02

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő kedden újságíróknak elmondta, Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozásuk első napján, hétfőn „alapos” eszmecserét folytatott, és megvitatták Peking Ukrajnára vonatkozó béketervét – írja a Reuters.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a háromnapos állami látogatáson Oroszországban tartózkodó Hszi Csin-ping kínai elnököt fogadja a moszkvai Kremlben 2023. március 20-án. - Forrás: MTI/AP/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat pool/Szergej Karpuhin

Peszkov több részletet nem árult el, mondván, a keddi tárgyalási napot követően a két vezető közös nyilatkozatot tesz.

A hétfői megbeszélés informális volt, a Putyin és Hszi közötti formális megbeszélés a mai napon esedékes.

Putyin hétfőn a kamerák előtt azt mondta, alaposan tanulmányozta a kínai béketervet, tisztelettel tekint rá, és meg fogja vitatni a kínai államfővel.

A kínai béketerv konkrétumokat nem nagyon tartalmaz, és nem nevezi inváziónak Oroszország ukrajnai háborúját.

A kínai Xinhua hírügynökség közben arról írt, hogy HSZI CSIN-PING PEKINGBE INVITÁLTA PUTYINT, HOGY RÉSZT VEGYEN AZ ÖVEZET ÉS ÚT A NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRT IDÉN ESEDÉKES HARMADIK FÓRUMÁN.

Putyin az első két ilyen fórumon is részt vett Kínában 2017-ben, illetve 2019-ben.

Hszi Csin-ping kedd reggel Mihail Misusztyin orosz miniszterelnökkel is találkozott Moszkvában, akit szintén Kínába invitált, hogy amint lehetséges, találkozzon Li Csiang kínai miniszterelnökkel a két kormány közötti szorosabb kapcsolatok létesítése érdekében.

Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes egy keddi interjúban azt mondta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Hszi között telefonbeszélgetésre kerülhet sor, de még ők is várnak a konkrét időpont kínai megerősítésére. (Portfolio)