h i r d e t é s

Kijöhetett a börtönből Mengyi Roland, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kijöhetett a börtönből Mengyi Roland, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője

2021. december 03. - 06:55

A Voldemort becenévvel illetett volt képviselő újra szabad lábon lehet.

Mengyi Roland - Forrás: nepszava.hu

Elhagyhatta a börtönt Mengyi Roland volt fideszes parlamenti képviselő – írta meg a 24.hu. A Voldemort néven elhíresült Mengyinek egy korrupciós ügy miatt kellett bíróság elé állnia, 2019-ben pedig jogerős ítéletben döntött a bíróság arról, hogy négy évre börtönbe küldi a volt képviselőt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt.

Mengyi végül 2020. januárjában vonult be a kecskeméti börtönbe, azonban a négy évből csupán 22 hónapot töltött rács mögött. A kiszabott börtönbüntetés időtartamának a harmada jó magaviseletre tekintettel elengedhető, és ezen felül még legfeljebb 10 hónapnyi reintegrációs őrizet is adható azoknak, akiknek nem erőszakos bűncselekmény miatt kell ülniük, és öt évnél rövidebb a szabadságvesztésük. Mengyi büntetése így pontosan 22 hónapra volt csökkenthető, ezért szabadulhatott.

A 24.hu elérte Mengyit, aki telefonon annyit mondott a lap újságírójának, hogy nincs vele baráti viszonyban, így nem fog vele szabadon engedésének körülményeiről csevegni. Hozzátette, hogy „nagyon rég” nem képviselő, így nem is közszereplő, emiatt azt sem szerette volna, ha a lap cikket közöl róla.

Így viszont – mivel sem Mengyi, sem az ügyvédje, sem a hatóságok nem erősítették meg, hogy tényleg szabadlábon van – az is lehetséges, hogy Mengyit éppen az évente mindössze néhány napra biztosított eltávozása idején érték el az újságírók telefonon. (hvg.hu)