h i r d e t é s

Kijött az új jelentés Magyarországról

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kijött az új jelentés Magyarországról

2018. augusztus 15. - 08:22

Erre sem lehetünk büszkék

Munkavédelem nuku

Az első félévben ellenőrzött cégek háromnegyedénél talált munkavédelmi hiányosságokat a hatóság, ez javulást jelent az egy évvel korábbihoz képest. A jobb adatok ellenére 35 halálos munkahelyi baleset történt. A kiszabott bírságok ehhez képest eltörpülnek.

Ahogy minden évben, úgy idén is közzétette a munkavédelmi hatóság (ahogy most hívják: a Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztálya), hogy milyen eredménnyel zárultak a magyar cégek körében végzett ellenőrzéseik.

Az eredményre sajnos továbbra sem lehetünk büszkék, hiszen a 7098 vizsgált cégből 5305-nél találtak valamilyen szabálytalanságot, ami 74,7 százalékos aránynak felel meg. Azaz négyből három cégnél találtak a dolgozók egészségét veszélyeztető hibát. A jó hír, hogy egy évvel ezelőtt még ennél is magasabb, 78,3 százalék volt azon vállalkozások aránya, ahol szabálytalanságot talált a hatóság. Két éve pedig 81,2 százalék.

A dolgozóknál minimálisan jobb a helyzet: az ellenőrzések során ugyanis 161 375 munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták, ebből 108 467 főnél (az összes ellenőrzött 67,2 százaléka) találtak valamilyen szabálytalanságot. Rossz hír ugyanakkor, hogy a szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 28,5 százaléka volt súlyos szabálytalanságnak kitéve.

További részletek a Napi.hu cikkében >>