h i r d e t é s

Kínai hackertámadás érte a Vatikánt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kínai hackertámadás érte a Vatikánt

2020. augusztus 01. - 12:47

Nem sokkal azelőtt, hogy elkezdték volna újratárgyalni a két fél közötti diplomáciai kapcsolatokat, kínai hackertámadás érte a Vatikánt és a Hongkongi Katolikus Egyházmegyét egyaránt.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

A Recorded Future nevű amerikai kiberbiztonsági cég jelentése szerint egy RedDelta nevezetű hackercsoport még májusban kezdett összehangolt támadásokba a két fél ellen a szeptemberben esedékes tárgyalások kapcsán. A jelentés információi szerint minden egyes támadás mögött Kína és a kínai állam áll.

A cég vizsgálatának eredményei azt mutatták, az említett két entitás mellett a Hongkong Mission to China és a Külkapcsolatok Püspöki Intézete is érintett volt a tárgyalásokban, ami vélhetően arra ment ki, hogy Kína kíváncsi volt a szeptemberi felújítás előtt álló, 2018-ban megkötött egyezség kapcsán a Vatikán álláspontjára és tárgyalási pozíciójára.

A jelentés kitér arra is, hogy a hongkongi katolikus intézményekről nagyon érzékeny titkosszolgálati információkat deríthettek ki, amiket felhasználhatnak a városállamban zajló demokrácia párti mozgalmak ellen. A kibertámadások állítólag nem értek véget egészen július 21-ig, és rengeteg adatot halászhattak eddig a pontig.

A kínai külügyminisztérium természetesen tagadta a jelentés valóságtartalmát, „alaptalan vádaskodásnak” titulálva azt. Kínában egyébként 12 millió katolikus van, akik lényegében két „táborra” oszlanak, egyik részük az „állami” katolikus egyházhoz tartozik, míg a másik felük az apostoli szentszékhez. (liner.hu)