h i r d e t é s

Kinek dolgozik valójában Szepessy Zsolt?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Kinek dolgozik valójában Szepessy Zsolt?

2015. január 31. - 13:05
0 komment

Turbófokozatban trollkodja szét a politikát, Újpesttől Veszprémig mindenhol ott ólálkodik, megtéveszt, megoszt, népszavazást gáncsol és közben eszelős közpénzeket kaszál.

Az idén 46 éves vállalkozó saját bevallása szerint Daciák és régiségek kereskedéséből szerezte első millióit, majd 2006-ban a Borsod megyei Monok polgármestere lett, ahová egy ingatlanügylet révén került.

A túltengő szereplési vággyal megvert Szepessy ekkor jött rá, hogyan lehet könnyűszerrel meghekkelni a teljes magyar médiát. Az általa vezetett faluban elkezdte egyre szigorúbb feltételekhez kötni a szegényeknek nyújtott segélyek kifizetését. Először bevezette a „szociális kártyát”, amivel árucikkek korlátozott körét lehetett csak megvenni, majd kikötötte, hogy csak az kaphat rendkívüli önkormányzati segélyt, aki udvarát rendben tartja, kertjében pedig haszonnövényeket termeszt.

A trükk bevált: a bulvár- és a komoly sajtó pártállástól függetlenül lecsapott a témáira, ő maga pedig hónapokig állandó vendége volt a legnézettebb reggeli műsoroknak.

szepessy1.png

Szepessy rákapott a közszereplés ízére, ezért újabb és újabb blődségeket talált ki, hogy a személye iránti fokozott érdeklődést fenntartsa. Ilyen húzása volt, hogy a magyar állampolgárságot igénylő határon túliaknak felajánlotta, hogy Kossuth Lajos monoki szülőházában bejelenthetnek maguknak egy kamu lakcímet, amivel már szavazni is tudnak.

Legízléstelenebb akciója talán az volt, amikor – ügyesen felismerve a dolog médiaértékét – úgymond „felkarolta” Szoboszlai Barnát. (Ő volt az az öregember, aki árammal védte a kertjét és ebbe belehalt egy betolakodó.) A tragédiát Szepessy gátlás nélkül a saját érdekeire használta fel: a 2010-es kampányban az általa gründolt Összefogás Párt listavezetőjévé és miniszterelnök-jelöltjévé (!) emelte „Barna bácsit”. Az idős hobbikertészre nyakkendőt és öltönyt adott és körbehurcolta a pesti médiában. A legkínosabb hakni az a mokkás adás volt, ahol szegény odarángatott bácsi egyetlen értelmes mondatot nem tud mondani, helyette a heccmester Szepessy nyomta a sületlenséget. 

A mind képtelenebb sztorik egy idő után már azért is kellettek, hogy elfedjék Szepessy életének napvilágra kerülő sötétebb foltjait. 2009-ben ugyanis  sikkasztás gyanúja miatt indítottak nyomozást, 2010-ben pedig vádat is emeltek a polgármester ellen. A fejleményeket azóta is várjuk.

A 2014-es választás új lendületet adott a közpénzek megcsapolására szakosodott bizniszpártoknak. Orbánék százmilliós összegeket dobtak oda érdemi elszámolási kötelezettség nélkül a kamupártoknak csupán csak azért, hogy minél jobban felaprózzák a Fidesz-ellenes tábort.

Szepessy igazán meghálálta a Fidesznek az adófizetők pénzét. A választások előtt két hónappal országos műbalhét rendezett azzal, hogy az összefogott baloldal úgymond „lenyúlta” a pártja nevét. A mondvacsinált cirkusszal hetekig haknizott a médiában.

Pár nappal a választások előtt a börtönviselt Zuschlag Jánossal tartott közös kampányrendezvényt. A bizarr eseményen Szepessy a csalás miatt elítélt jómadár frissen kiadott propagandakönyvét reklámozta és a nyilván teljesen „szavahihető” Zuschlagot kérdezgette. Mindeközben a démonizált Mesterházy, Bajnai és Gyurcsány papírszobraival vették körbe magukat. (Megtekinthető itt)

Szepessy legfrissebb húzása, hogy ravasz módon gáncsolja a népszavazást a vasárnapi zárvatartás ügyében. A trükk lényege, hogy a választási bizottság felé szándékosan dilettáns fogalmazással nyújt be népszavazási kérdéseket, amelyek elbírálására 30 nap áll a testület rendelkezésre. A kisiskolás színvonalú, nem egyértelmű megfogalmazások miatt a beadványokat garantáltan elutasítja majd a bizottság, ám ameddig nincs jogerős döntés, ugyanabban a témakörben senki nem nyújthat be új népszavazási kérelmet. Így mindazok, akik tényleg komolyan gondolnák az ügyet, egyetlen szélhámos miatt meg vannak fosztva a lehetőségtől, hogy megkérdezzék az embereket a Fidesz legújabb agyrémjéről.

plakat.jpg
Itt épp a nyíregyházi szavazatok megosztására játszik. Aki ilyen plakáttal bír kampányolni, az más aljasságokra is képes.

Szepessy politikai "életműve" egyértelmű kudarcsorozat. Saját falujában már 2010-ben sem választották újra. Ötletei a szociális kártyától a korábbi népszavazási kérelmekig sorra kukába kerültek, érdemi támogatottságot egyetlen választáson, egyetlen körzetben sem tudott pártjával felmutatni.

Logikus lenne, hogy levonja a tanulságot és látván hogy semmilyen társadalmi igény nincs a személyére, visszavonuljon. Ám ő ehelyett turbófokozatban trollkodja szét a politikát, Újpesttől Veszprémig mindenhol ott ólálkodik, megtéveszt, megoszt, népszavazást gáncsol és közben eszelős közpénzeket kaszál.

 

nyugatifeny.blog.hu

{flike}
{jcomments on}