h i r d e t é s

Király József (Szövetség): van megoldás, hogy több fát lehessen ültetni

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Király József (Szövetség): van megoldás, hogy több fát lehessen ültetni

2020. május 12. - 15:03

A belváros önkormányzati képviselője szerint „nincs kellőképpen szabályozva a közterületre vonatkozóan a fák ültetésének lehetősége, valamin azok szakszerű kezelése, metszése. A faültetésre vonatkozóan ilyen példa a volt Centrum Áruház környéki terület felújítása, ahol azzal lehetett szembesülni, hogy a közművek védőtávolsága miatt szinte minimális számban lehet fát ültetni. A faültetés szabályai szerint azonban ha védőcsőbe kerülnének a közművezetékek, akkor minden további nélkül több lehetőség nyílna fák ültetésére.” – fejti ki Király József az interpellációjában, amit így folytat.

„A fák szakszerű kezelésére és metszésére pedig szomorú példaként hozom a legutóbbi petőfivárosi fák, valamint a Hunyadiváros két helyszínén, a Géza fejedelem útján, illetve a Béka fasoron nemrégiben ültetett hársfák csonkolásos visszavágását. Tudomásom szerint ezek többségét az áramszolgáltató alvállalkozói végezték, ráadásul helytelenül, a rügyfakadás után.”

A Szövetség képviselője ezért az idevonatkozó városi rendelet módosítását javasolja.

„…javaslom, hogy a zöldfelületek (parkok, játszóterek, ladbaterek egyéb zöldfelületek) védelméről, létesítéséről, fenntartásáról és a köztéri szobrok védelméről szóló 14/1999. (V. 25.) önk. rendeletünket úgy módosítsuk, hogy a város területén a közművezetékek fektetésének tervezésekor egyeztessenek a város főkertészével arról, hogy mely részeken van tervbe véve faültetés vagy facsere. Továbbá ezeken a szakaszokon kötelezően védőcsőben legyenek elhelyezve a vezetékek és ennek költsége ne az önkormányzatot terhelje.”

A fák szakszerű kezelésére és metszése érdekében pedig azt kéri, hogy szabályozzák a közterületen lévő fák, cserjék szabályszerű visszametszését, valamint a károkozások kapcsán járjanak el hatóságilag azok okozóival szemben.

kecsup.hu