h i r d e t é s

Kis balatoni abszurd: telefonon riogatják a kábeltévézőket Földváron

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kis balatoni abszurd: telefonon riogatják a kábeltévézőket Földváron

2015. március 22. - 16:45
0 komment

Titkosított magántelefonszámról hívták fel a budapesti Németh Zsoltot, hogy a kábeltévéjéről beszélgessenek vele, de férfi nemcsak ezen háborodott fel.

A vonal túlsó végén egy hölgy volt, aki egy új cég nevében jelentkezett, amely átvette azt a területet, ahol Németh úr balatonföldvári nyaralója áll. - írja a lap

– A nyáron már kaptam tőlük egy levelet, ebben az állt, hogy ők lettek az új szolgáltatók, de semmivel sem kell törődnöm, megy minden a régiben. Ebben a hitben voltam. Ehhez képest telefonon kezdtek faggatni arról, hogy milyen csomagom van. Emlékezetből soroltam fel azt a 8-15 csatornát, amelyre előfizettem. Azt válaszolta, hogy ez így nem lesz jó, nem ajánlja. Végül mondott egy másik csomagot, de az a duplájába került volna. Ősszel és télen szüneteltetni szoktam a szolgáltatást, mert akkor keveset tartózkodunk a nyaralóban. Hát ezt sem ajánlotta, mert azt tárta elém, hogy akkor 12 ezer forintot kell fizetnem a visszakapcsolásért – mondta a nyaralótulajdonos. 

Németh Zsolt azt felelte, hogy a változásokról levélben kérne tájékoztatást, de a nő szerint most a telefonban azonnal kell döntenie, ellenkező esetben felbontják az érvényes előfizetői szerződését. Ezt a férfi olyan képtelenségnek tartotta, hogy később a Hírközlési Felügyelethez fordult. Állítása szerint neki adtak igazat, további tájékoztatásra lett volna jogosult, amennyiben igényli. A férfi szerint példátlan eljárás áldozata lett majdnem, és szerinte a probléma nemcsak őt, hanem a Balaton-parton a többi környékbeli nyaraló gazdáit is érinti. 

Felhívtuk a kábeltévés cég központi ügyfélszolgálatát, de ott azt a tájékoztatást kaptuk, hogy telefonon nem lehet sajtóügyekben kommunikálni náluk, ezért e-mailban osztottuk meg velük olvasónk észrevételét, de egyelőre nem kaptunk választ.   

 

sonline.hu (Fotó: bulvaros.hu)