h i r d e t é s

Kiverte a biztosítékot Észak-Korea az ENSZ Biztonsági Tanácsánál

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kiverte a biztosítékot Észak-Korea az ENSZ Biztonsági Tanácsánál

2022. november 19. - 07:52

Az észak-koreai rakétakísérletekről tárgyal hétfőn az ENSZ BT - közölte a világszervezetnél akkreditált amerikai képviselet helyi idő szerint pénteken.

A kép illusztráció! - Forrás: Republic World

A megbeszélést azután tartják, hogy Phenjan interkontinentális ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet, és a rakéta Japán körzetében érkezett a tengerbe.

Az amerikai képviselet arra szólította fel a BT 15 tagját, hogy egységesen ítéljék el Észak-Korea "veszélyes és törvényellenes magatartását". Emlékeztetett arra, hogy a kísérletekkel Phenjan megszegte a BT korábbi határozatait.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség arról számolt be szombaton, hogy a rakétaindításnál Kim Dzsongun észak-koreai vezető is jelen volt, kislányával együtt. A jelentés szerint Kim Dzsongun azt mondta, hogy az ország továbbra is nukleáris fegyverkezéssel kíván reagálni, ha nukleáris fenyegetés éri, és nem riad vissza a konfrontálódástól sem.

AZ ÉSZAK-KOREAI VEZETŐ AZT IS EGYÉRTELMŰVÉ TETTE, HOGY AZ ELMÚLT NAPOK FEGYVERKÍSÉRLETEIVEL AZ AMERIKAI RÉSZVÉTELŰ HADGYAKORLATOKRA KÍVÁNTAK REAGÁLNI.

A péntek hajnalban elindított észak-koreai rakéta Hamada Jaszukazu japán nemzetvédelmi miniszter beszámolója szerint több száz kilométert tett meg, és körülbelül 210 kilométerre Hokkaido szigettől csapódott be a tengerbe, a Japán kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó körzetben. Dél-Korea és az Egyesült Államok válaszul újabb közös légi hadgyakorlatot tartott. (MTI)/Portfolio