h i r d e t é s

Kizárnák a Jobbikból Varga-Damm Andreát, óriásit hibázott

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kizárnák a Jobbikból Varga-Damm Andreát, óriásit hibázott

2020. május 20. - 20:36

A keddi parlamenti szavazás után szerda délután kizárnák Varga-Damm Andreát a Jobbikból – értesült a hvg.hu több jobbikos forrásból.

Varga-Damm Andrea - korábbi felvétel - MTI Fotó: Bruzák Noémi

A Jobbik parlamenti frakciója kedden megszavazta azt a salátatörvényt, amellyel felhatalmazták a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot arra, hogy gyakorlatilag mindent megtudhasson egy adott állampolgárról, a rendőrök pedig az ártatlanul meggyanúsítottak adatait is 20 évig őrizhetik.

A téma felelőse Varga-Damm Andrea volt a Jobbiknál, aki a lap szerint nem tájékoztatta megfelelően a pártot a törvényjavaslat tartalmáról, ezért nyomhattak igent a szavazásnál a Fidesszel együtt.

A képviselő volt korábban a parlament Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke is, de a helyére a Jobbik Lukács László Györgyöt ültetné a jövőben.

A hvg.hu szerint a pártvezetés ezt nem tartja összeegyeztethetőnek a párttagsággal, ezért a szerda délutáni elnökségi és frakcióelnökségi ülésen megvitatják Varga-Damm kizárását.

A szavazás miatt a Jobbik szerda reggel közleményben kért elnézést: azt írták, hibáztak a salátatörvény megszavazásakor.

Varga-Damm korábban a közösségi oldalán azzal magyarázkodott, hogy a törvényt akkor is megszavazta volna a kétharmad, ha a Jobbik nem szavaz velük, illetve hogy szerinte a törvény nem ad korlátlan felhatalmazást a szakszolgálatoknak.

Azonban később ezt a bejegyzését törölte.

Jakab Péter Jobbik-elnök bekeményített: 24 órája van Varga-Damm Andreának visszaadni a mandátumát

A szavazásért a Jobbik elnézést kért. Azt írták, hibáztak a 282 paragrafusból álló salátatörvény megszavazásakor. (nyugatifeny.hu)

Országgyűlési képviselői mandátumának visszaadására szólította el Varga-Damm Andreát a Jobbik vezetése; amennyiben ennek 24 órán belül nem tesz eleget, kezdeményezik kizárását a frakcióból - áll a párt elnökségének szerda esti közleményében.

Felidézik: kedden a Jobbik - a téma felelősének, a honvédelmi és rendvédelmi bizottság alelnökének, Varga-Damm Andreának a javaslata alapján - megszavazta az állami megfigyelőrendszerről szóló salátatörvényt.
Tudjuk, hogy a parlamenti kétharmaddal rendelkező Fidesz elfogadta volna a salátatörvénybe rejtett paragrafusokat nélkülünk is, tehát a szavazataink nem befolyásolták a konkrét döntést. A Jobbik frakciója - ha megfelelően tájékoztatják a törvényjavaslat tartalmáról és megfelelően előkészítik számára azt - sohasem adta volna a nevét egy ilyen javaslat elfogadásához - írják.

Hangsúlyozzák: a Jobbik nem egy következmények nélküli párt, ezért a frakcióelnökség felvállalta, elismerte a közvélemény előtt a hibát, ugyanakkor a párt vezetésében feloldhatatlan bizalmi válság alakult ki Varga-Damm Andreával szemben.

Elvárjuk tőle, hogy vállaljon felelősséget az üggyel kapcsolatosan - jelzik. Közölték: ha Varga-Damm Andrea 24 órán belül nem adja vissza a mandátumát, akkor a frakcióvezetés kezdeményezi kizárását a Jobbik képviselőcsoportjából. (MTI)