h i r d e t é s

Kizárták a győri városházáról az ellenzékit, hogy ne tudja, mi folyik bent

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kizárták a győri városházáról az ellenzékit, hogy ne tudja, mi folyik bent

2019. szeptember 22. - 07:54

Egészen szürreális történetet írt meg az ugytudjuk.hu, amelynek fideszes szereplői jó eséllyel pályáznak a 2019-es önkormányzati kampányban elkövetett legpitiánerebb húzás címre.

Forrás: wikipedia

A szocialista Juhász István péntek este a Helyi Választási Bizottság ülésére igyekezett a győri városházára, azonban

a portás nem engedte be.

A kapus állítólag utasítást kapott Juhász kint tartására, a szocialista erre egy másik ajtón próbálkozott, de az be volt reteszelve belülről. Az ellenzéki így az utcán várta egy párttársával együtt, hogy a HVB tagjai elhagyják az ülés után a városházát, ahol egyébként azt a beadványát is tárgyalták, amit azért adott be, mert Borsi Róbert fideszes képviselőjelölt olyan videót hirdetett a Facebookon, amelyben egy iskolában kampányolt.

A választási bizottság tagjai helyett csak az aljegyző és az önkormányzat jogi osztályának egy munkatársa távozott az épületből, akiktől azt kérték az MSZP-sek, hogy ha valóban volt ülés, akkor mutassa meg az aláírt jegyzőkönyvet. Az aljegyző ezt megtagadta.

Határozatot mindenesetre annak ellenére is hozott a HVB, hogy tagjait nem látták a városháza közelében sem: a fantomok elutasították a szocialista kifogását.

via 24.hu / veszpresszo.hu