h i r d e t é s

Kollégiumból templomot építenek Hódmezővásárhelyen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kollégiumból templomot építenek Hódmezővásárhelyen

2018. február 13. - 11:50

400 millió forintba fog kerülni és Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök jelentette be kedden az alföldi városban.

A püspök a terveket bemutató sajtótájékoztatón elmondta, az egyházmegye néhány éve vette át fenntartóként a városrész iskoláját. Az intézmény diákjainak és tanárainak kívánsága volt, hogy legyen olyan tér, ahol az egész közösség elfér.

Az új épület befelé az iskola kápolnájaként, kifelé a városrész templomaként működik, ahol egy vasárnapi misén a környék katolikus hívei is elférnek. A liturgikus célok mellett az épület kulturális, közösségi rendezvények megtartására is lehetőséget kínál majd – tudatta Kiss-Rigó László.

A 400 millió forintból épülő templom kiviteli tervei hamarosan elkészülnek, ezt követően kezdődhet el a kivitelezés – közölte a püspök.

Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester elmondta, 2016-ban aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy katolikus templom épüljön a Kertvárosban.

A templomépítés érdekében még Almási István polgármester fordult az egyházmegyéhez, amely kedvezően fogadta a kezdeményezést, így 2019 szeptemberében megtörténhet a templom felszentelése is – közölte a politikus.

Novák Péter építész elmondta, az iskola használaton kívüli kollégiumának átépítésével alakítják ki a templomot, amely belső tere, a résztvevők létszámához igazodva, megosztható lesz. Az utcafront felőli bejárat és a harangtorony hangsúlyozza a fehér vakolt felületű és rézlemezekkel díszített épület liturgikus funkcióját. A templom előtt pihenőteret hoznak létre szoborral és díszmedencével. (MTI) / 24.hu