h i r d e t é s

Koraszülöttek világnapja: november 17-e a legnagyobb nap a legPICibb hősöknek

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Koraszülöttek világnapja: november 17-e a legnagyobb nap a legPICibb hősöknek

2018. november 19. - 14:53

November 17-én, a koraszülöttek világnapján az országszerte szervezett programok és lilába öltöztetett épületeink hívták fel a figyelmet a koraszülés fontosságára.

Évente 8000 gyermek jön idő előtt világra Magyarországon. A koraszülés jelensége így minden évben közel tízezer hazai családot érint - november 17-én, a koraszülöttek világnapján rájuk, a legPICibb hősökre, plusz a téma fontosságára és aktualitására hívta fel a figyelmet minden perinatális intenzív centrum (PIC), minden lila fényárba borult épület, és számos esemény, például PIC látogatások, játszóházbeli koracsalád-találkozó, koraszülött osztályon dolgozóknak virág-átadások, és más aktivitások a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) szervezésében. 

A lakosság figyelmének felhívása céljából Biatorbágyon, Budapesten, Debrecenben, Győrben, Hatvanban, Kisteleken, Miskolcon, Ózdon, Pécsett, Soltvadkertben, Sopronban, Szegeden, Szentendrén, Szentesen, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán és Velencén is lilába borultak a kiemelt épületek 2018. november 17-én, a koraszülöttek világnapján, sötétedés után. Rajtuk kívül az ország összes PIC-ében is kifejezték elkötelezettségüket az orvosok, nővérek, önkéntesek, családok a koraszülött központok legkisebb lakói, az idő előtt született babák iránt.

Az aktivitások részét képezték a már felcseperedett koragyerekek látogatásai is, hogy köszönetet mondhassanak a PIC-en áldozatos munkát végző orvosoknak, nővéreknek, és kis játékokat vigyenek a jelenleg is koraszülött ellátásban részesülő korababáknak. A világnap során újabb „koripokat” is átadtak a KORE képviselői a PIC-eknek: az önkéntesek által horgolt színes polipok tapintása a koraszülött csecsemőket a köldökzsinórra emlékezteti, így megnyugtatja őket, otthonosabbá, barátságosabbá teszi az inkubátort, amelyben növekszenek, gyógyulnak. Ráadásul aggódó szüleik is egy kedves állatfigurát látnak korababájuk körül a csövek és érzékelők rengetegében.

Emellett újabb példányokat juttattak el a koraszülött központokba az ingyenes „PICi füzet, nagy segítség” című, a KORE által készített és a NaturAqua által támogatott kiadványból, amely a szüléstől a kórházi tartózkodáson át a hazatérésig és a kontrollvizsgálatokig információval, tanácsokkal látja el a koraszülött babák szüleit. A koraközpontokban továbbá közös játékokkal, énekléssel, gyermekprogramokkal is telt a különleges szombati nap.

A világnap apropójából a Koraszülöttekért Országos Egyesület képviselői a koracsaládok kikapcsolódását, tapasztalatcseréjét segítő, élménygyűjtő, ingyenes eseményt szerveztek a világnap apropójából egy fővárosi játszóházban, ahol lehetőség nyílt többek között arcfestésre, KORE kenguru ölelésre, és sok játékra, felszabadult pillanat átélésére egyaránt az egészen PICik és a nagyobbak, valamint szüleik számára egyaránt. A résztvevők lila szalagokkal, lila kiegészítőkkel és flashmob megmozdulásokkal is kifejezték kapcsolódásukat a világnaphoz és a PICinyekhez. Az eseményre Kozma Orsi énekesnő gyermekeivel együtt érkezett, az ikerlányok öt évvel ezelőtt - a 34. hétre - születtek meg. 

Magyarországon évente 8-10000 gyermek születik meg a terhesség 37. hetét megelőző időszakban. Ez a szám jelentősen meghaladja az uniós átlagot. A koraszülés, az azzal járó váratlan helyzet, és a hetekig-hónapokig tartó kórházi időszak, a bizonytalanság, az aggódás különösen megterhelő a családok számára.

A szülők közelsége, valamint a kórházi környezet otthonosabbá tétele bizonyítottan hozzájárul a koraszülött csecsemők egészséges növekedéséhez, életfunkcióik stabil fejlődéséhez. Ehhez elengedhetetlen, hogy az édesanyák minél több időt tölthessenek kisbabájukkal, és lehetőségük legyen meghittebbé tenni a babák számára hetekig az otthont jelentő inkubátort

 – mondta Földvári-Nagy Zsuzsanna, a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) elnöke.

A NaturAqua, felismerve a koraszülöttség problémájának jelentőségét, három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy támogatja a terhesség 37. hete előtt született babákat ellátó magyarországi koraszülött-intenzívosztályok családbaráttá tételét. A program együttműködő partnere a témában legnagyobb tapasztalattal rendelkező önkéntes szervezet. A NaturAqua és a KORE 3 év alatt az ország 29 perinatális intenzív centrumát teszi otthonosabbá, hogy barátságosabb környezetben telhessenek a kórházban töltött hetek, sokszor hónapok.