h i r d e t é s

Kórházba került Kovács László volt külügyminiszter

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Kórházba került Kovács László volt külügyminiszter

2021. április 21. - 09:35

Nem tudni, hogy pontosan mi van vele.

Kovács László - Fotó: RAS-archívum

Kórházba került Kovács László volt külügyminisztert – írja a Blikk. A 81 éves volt politikus felesége azt közölte a lappal, hogy az egykori MSZP-elnök „egészségi állapota folyamatos orvosi ellátást igényel, nyugalomra van szüksége”.

Szintén a Blikk írta meg három hete, hogy Kovács László egy idősotthonba költözött otthonról. Akkor még sikerült a lapnak telefonon elérnie a volt külügyminisztert, aki akkor jó kedélyű volt szerintük. Most viszont a közeli ismerősei sem érik el, néma a telefonja.

Hiller István, aki a pártelnöki székben követte Kovács Lászlót, azt nyilatkozta, hogy nem él már az a szám, amelyen évtizedekig beszélt vele. „Aggódunk, hogy mi lehet vele, mert semmit sem tudunk róla” – mondta a parlament szocialista alelnöke. (24.hu)