h i r d e t é s

Kormányablakokban indul május 6-ától a Quaestor-ügyintézés

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Kormányablakokban indul május 6-ától a Quaestor-ügyintézés

2015. április 16. - 18:41
0 komment

A megyei jogú városok kormányablakaiban legkésőbb május 6-ig felállnak azok a Quaestor ügyintézési pontok, amelyek a károsultakat segítik.

Ezen már dolgoznak a kormánymegbízottak - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter ma egy sajtótájékoztatón a Népszabadság kérdésére válszolva.

Lázár János elmondta, hogy a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló, kedden elfogadott törvény értelmében az ügyfeleknek május 6. és június 5. között kell kérelmezniük a kártalanítást. Mind a 23 megyei jogú város kormányablakaiban, Budapesten pedig a kerületi kijelölt kormányablakokban fogadják majd az ügyfeleket - írja a nol.hu.

Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja a Befektetővédelmi Alap (Beva) kártalanításával közösen 30 millió forintig kárpótolja az ügyfeleket. Azaz, a 32 500 Quaestor-ügyfél 99,5 százalékát kártalanítják.

A Fidesz-frakció javaslatáról, miszerint a bankokat is be kell vonni a brókerbotrányok okozta kártalanítási folyamatba, ami az MNB szerint évente 30 milliárdos kiadást jelentene a pénzintézeteknek, a következő tíz év során, Lázár János egy kérdésre, mely szerint ez az Erste Bankkal és az EBRD-vel kötött megállapodással ellentétes lenne, úgy reagált: a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az EBRD-vel kötött megállapodásnak minden pontját, minden szavát, és minden gondolatát betartsák. "Amire az EBRD elnöke és a magyar miniszterelnök kezetfogott, az úgy lesz". Azaz nem adott konkrét választ. Az más kérdés - tette hozzá a miniszter -, hogy a bankadó csökkentése mivel jár együtt. Mi az EBRD vonatkozásában tárgyalásokat folytatunk, azt javasoljuk, hogy a közvetítésével a pénzintézeti hitelezés növekedjen.

 

nol.hu (Címlap: szekesfehervar.hu)