h i r d e t é s

Koronavírus elleni vakcinát lopott egy tűzoltókapitány, hogy beoltsa vele az édesanyját

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Koronavírus elleni vakcinát lopott egy tűzoltókapitány, hogy beoltsa vele az édesanyját

2021. január 29. - 08:07

A floridai tűzoltó a munkatársaknak szánt covid-vakcinát emelhette el, melynek kapcsán a hatóságok nyomozást indítottak.

Anthony Damiano, a Polk megyei tűzoltóparancsnokság kapitánya állítólag három dózis Moderna-vakcinát emelt el - Forrás: CNN

Anthony Damiano, a Polk megyei tűzoltóparancsnokság kapitánya állítólag három dózis Moderna-vakcinát emelt el, amiért felelnie kell. A vád lopás, de egyelőre semmilyen nyilatkozat nem jelent meg az ügyben érintett tűzoltóparancsnoktól – írja a CNN.

Egy másik személyt pedig a hivatalos nyilvántartások meghamisításával vádolnak, aki ugyancsak bíróság elé állhat. Damiano a második olyan személy, aki letartóztatásra került ebben az ügyben.

A hét elején Joshua Colont vették őrizetbe, aki mentősként dolgozik és állítólag okiratokat hamisított meg az oltások szűrése közben. A történet amiatt is lehet furcsa, mert Colont 2020-ban az év helyi mentősének választották.

A nyilatkozat szerint a mentős azt mondta a nyomozóknak, hogy Damiano azzal viccelődött vele, hogy szerez néhány adagot az édesanyjának, miután ezeket az adagokat „hulladékként” könyvelhetik el.

Colon állítása szerint, amikor nem volt hajlandó átadni a parancsnoknak a vakcinát, Damiano azzal kezdett el fenyegetőzni, hogy elmondja a felügyelőknek, miszerint a mentős munkaidőn kívül oltóanyagot ad el.

A mentős a nyilatkozatában hozzátette, egyszerűen megijedt a tűzoltó kapitányi rangja miatt, aki arra utasította Colont, hogy tartson egy kis szünetet, majd amikor visszatért, három oltási adag is hiányzott abból a hűtőből, ahol tárolták a Moderna vakcináit.

A megyei seriff a sajtótájékoztatóján a részletek között arra is rávilágított, hogy Colon felelt a hamis dokumentumokért, hogy el tudja számolni a hiányzó adagokat. Az ügyvédje azzal védekezik, hogy az év mentőse nagyon nehéz helyzetbe került, amikor a kapitány arra utasította őt, hogy engedelmeskedjen neki.

Ezzel együtt mély sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem értesítette parancsnokságot az oltás ellopása miatt. Később a dózisok közül kettőt megtaláltak a parancsnok autójában, de azokat már nem lehetett volna felhasználni a helytelen tárolás miatt.

Damiano édesanyja a nyomozóknak azt mondta, a fia csak segíteni próbált neki az oltás ellopásával, emiatt szerezte be azt illegális módon. Közvetlen azelőtt, hogy a hatóságok őrizetbe vették volna, az ügyben érintett parancsnok lemondott, hasonlóan a mentőshöz. (liner.hu)