h i r d e t é s

Korszakhatár

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Korszakhatár

2018. április 13. - 09:49

A vasárnapi választás következményei

Orbán Viktor és Semjén Zsolt a Bálna Budapest rendezvényközpontban az országgyűlésiképviselő-választás napján, 2018. április 8-án - Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Amikor néhány év múlva visszagondolunk a Fidesz 2018-as választási győzelmére, alighanem meg fogjuk állapítani, hogy ez a választás még 2010-hez és 2014-hez képest is komoly következményekkel járt a Fidesz ellenfelei körében – gondoljunk csak a 2014-eshez hasonló eredményt elérő Jobbik, illetve az 1990 óta a legrosszabb eredményét elérő MSZP elnökének lemondására, Simicska Lajos kivonulására a napi- és hetilap-, valamint a rádiópiacról, illetve az Együtt történetének végére.

A választási eredmény – ha lehet hinni a Fideszből vasárnap szivárgó információknak – a kormánypárt vezetőit is meglepte, az ellenzéki politikusokat és a Fidesz-ellenes értelmiségi és médiaelitet pedig egyenesen sokkolta. Mi másnak tudnánk be az országosan szervezett választási csalásról szóló, a 2002-es hídfoglaló és a 2006-os Kossuth téri tüntetőkére emlékeztető elméletek elszaporodását?

A meglepetés és a döbbenet annyiban érthető, amennyiben a Fidesz idén lényegesen, közel 400 ezerrel növelte listás szavazatainak számát, aminek következtében a kormánypárt listás szavazatainak aránya 45-ről 49 százalékra növekedett négy év alatt.

Csakhogy ebből egyáltalán nem következik, hogy ez a növekedés csalással következett volna be. Az elmúlt napokban előkerült ügyek és az NVI vasárnap esti működése azt mutatja, hogy a választás lebonyolítása során korántsem volt minden rendben. Több, akár sok helyen előfordulhattak szabálytalanságok, de országos, szervezett csalásra utaló jel eddig nem került elő. Az ellenzék a csalásról szóló konteók dagasztása helyett jól tenné, ha szembenézne azzal, hogy nemcsak a választást, hanem a kétharmadot sem csalás döntötte el, hanem valami egészen más.

***

Ez a „más” a Fidesz 15 éve építgetett választási gépezete, amely messze több, mint a sokat emlegetett „Kubatov-lista”. A Fidesz minden jel szerint pontosan tisztában volt azzal, hogy kiket mivel kell rávenni, hogy ezen a derűs áprilisi vasárnapon elmenjen szavazni, és azzal is tisztában volt, hogy a nap folyamán név szerint kiket sikerült elérni és kiket nem, míg ellenfelei egészen az eredmények közzétételéig sötétben tapogatóztak az ügyben, hogy pontosan kiknek az aktivitása vezetett a kora reggeli és napközbeni magas részvételhez. Más szavakkal: a Fidesz ismeri Magyarországot, míg ellenfelei vagy korlátozottan (Jobbik), vagy egyáltalán nem (baloldali pártok).

 

Szerző: Gavra Gábor / hetek.hu
Kép: Orbán Viktor és Semjén Zsolt a Bálna Budapest rendezvényközpontban az országgyűlésiképviselő-választás napján, 2018. április 8-án - Fotó: Máthé Zoltán / MTI