h i r d e t é s

Kósa Lajos megszökött

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kósa Lajos megszökött

2018. február 09. - 13:24

Nem megyek el sehova, csak a kabátomért megyek ide - mondta az újságíróknak, és azóta senki sem látta. - írja a b1.blog.hu.

Forrás: b1.blog.hu

A fémkupakok, a 20 százalékok és az új-zélandi Rolling Stones-koncertek nagy barátja éppen most játsza el a maradék politikai tekintélyét is. A Hír TV azt írja, a Megyei Jogú Városok Szövetsége közgyűlésének megnyitója után egyebek között az Elios-ügyről, illetve a legújabb Soros-plakátokról is kérdezték volna a minisztert, ám ő

kicselezte a sajtót, és rövid úton távozott a helyszínről.

Nem fog menni, mert el fogok késni a programról, de itt vannak a sajtómunkatársak, rengetegen vannak, beszéljék meg, és akkor természetesen válaszolok. Nem megyek el sehova, csak a kabátomért megyek ide.

Ez mondta Kósa, akit aztán többet nem láttak.

Most egyfelől egy nyomozati bíróban majd felmerülhet ez, mikor a szabadlábon védekezés lehetőségét kell megítélnie, mert

Kósa a szökésben nyilván otthon van.

Hogy lopásban is otthon van-e, azt egy másik bírónak kellene eldöntenie, aki azt vizsgálná,

  • hogy juthatott Kósa felesége 6 millió forintért egy 120 milliós törzstőkéjű céghez,
  • hogyan került át a cég arra a sertéstelepre, amit a miniszter anyja vásárolt,
  • aki valamiképpen 123 milliós állami támogatáshoz is jutott.

Kósa a nyilvánosság előtt ezekre nem tudott magyarázatot adni, és nem tudott az ügyészségi nyomozásnak sem, de nyilván csak azért, mert utóbbi nem indult.

A miniszter minden bizonnyal dicséretet várt a kormányzati kommunikációtól, meg az Orbán-kabinettől, mert jól lerázta és átverte a balliberális sorosista simicskista médiát, miközben nem veszi észre, hogy őt verik át.

  • Orbán előbb elvágta debreceni hátországától.
  • Majd elvette tőle a frakciót és kikerült a párt elnökségéből is.
  • Bekerült ugyan a kormányba, de csak néhány hónapra.

Mosta meg az történik, hogy Orbán éppen hitelteleníti őt a nyilvánosság előtt, hogy majd májusban azt lehet mondani, a tisztázatlan, homályos,

gyanús üzleti ügyei miatt nem kerülhet be a kormányba.

És úgy lehet rontani a megítélését, hogy abból már csak kevés hullik vissza a Fideszre, mert már nem is a frakció vezetője, hanem csak egy miniszter a sok közül.

Kósa ezt nem veszi észre, és tovább gyilkolja a saját renoméját. Nem az össznépességben, hanem a Fidesz-bázison. A lejáratás Orbán-közeli éceszgébere biztos lehetett benne, elég Kósát megtalálni néhány kínos üggyel, ő olyan, hogy nem tud nem rontani a saját helyzetén.

Úgyszólván vége van, csak még nem hivatalos.

Másfelől - mivel azt mondta, hogy a kabátjáért ment - érdemes volna most már megnézni a kabátokat, nem hiányzik-e valakinek a sajátja.

b1.blog.hu.