h i r d e t é s

Kósa Lajos szerint egy törvény sem módosult Simonka miatt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kósa Lajos szerint egy törvény sem módosult Simonka miatt

2020. május 22. - 10:09

Azt mondta, a Fidesz csak a közjó érdekében fogadott el törvényjavaslatokat. - írja a veszpresszo.hu.

A Népszavának Kósa Lajos azt mondta, Simonka György kérésére semmilyen törvényt nem módosítottak. A lapnak a Fidesz alelnöke cáfolta, hogy két jogszabályt Simonka lobbizott ki magának 2016-ban a frakciónál, hogy a vele szemben akkor már zajló eljárásban kedvezőbb helyzetbe kerüljön. Kósa Lajos erről azt mondta, a Fidesz-frakció

kizárólag a közjó érdekében, általános szabályzási igénnyel terjesztett elő vagy fogadott el törvényjavaslatokat.

A 2016-ban még a frakciót irányító politikus szerint a Hadházy Ákos által korábban idézett vádiratban szereplő mondat csak „bizonyíték nélküli vélelem”. A Fidesz-frakció szintén kizárta, hogy Simonka kérésére módosult a jog. A független képviselő előzőleg azt állította, Simonka 2016-ban törvényt módosíttatott saját érdekében. Az agrárkamaráról szóló törvénynél és egy, a termelői csoportokról szóló miniszteri rendeletnél tudott a maga számára kedvező módosításokat elérni. Hadházy Ákos szerint a módosítást jegyző képviselőket és a volt agrárminisztert is felelősségre kellene vonni.

A törvényjavaslatot a fideszes Győrffy Balázs képviselő – egyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke – nyújtotta be, ahhoz csatlakozott Jakab István képviselő, Magosz-elnök is. Az FVM-rendeletmódosítás Fazekas Sándor minisztersége alatt történt, ezért a Népszavának most Hadházy Ákos azt mondta: újabb levelet írt Polt Péternek, hogy megtudja, kérte-e a három fideszes képviselő, Fazekas Sándor, Jakab István és a Győrffy Balázs mentelmi joga felfüggesztését, kihallgatták-e őket az ügyben.

Remélem Polt Péter feljelentésnek fogja értékelni a levelem

– mondta a képviselő. Ha nem ő tesz feljelentést az ügyben.

Korábban a Legfőbb Ügyészség ugyanakkor azt közölte, Hadházy Ákos jogalkotást érintő következtetései valótlanok. Simonka György képviselőként a gazdálkodókat érintő adminisztrációs hibák miatti túlzott jogkövetkezmények kiküszöbölése miatt javasolta a jogszabályok módosítását. A nyomozó hatóság szerint valóban azt remélte, személyére nézve is a visszafizetésre kötelező határozatok visszavonását érheti el, de ez általánosságban is racionálisnak tűnt, ezért nyújtották be a  törvényjavaslatot egyéni képviselők.

A Központi Nyomozó Főügyészség a Simonka György elleni nyomozásnál ezt a szálat is vizsgálta, de kizárta a bűncselekmény gyanúját.

A jogalkotásban részt vevők szerepe semmilyen büntetőjogi felelősséget nem vetett fel.

A jogszabályok módosítása után a Simonka György irányítása alatt álló termelői szervezetek kérték a támogatások visszakövetelését előíró határozatok visszavonását. Ez azonban nem történt meg. Simonka György cselekménye tehát a NAV döntését nem befolyásolta.

veszpresszo.hu