Különös, semmihez sem hasonlítható érzés az, amikor Kövér László szót emel bármiért is. Ha azonban a magyar kultúra kerül terítékére, azzal rendszerint emberünk alaposan belegyalogol minden jó érzésű ember önérzetébe.

Historia est magistra vitae. A történelem az élet tanítómestere. Azzal, hogy Kövér 1848-49-es eseményeket követő időszakot vette elő, lényegében az állami szinten eddig is sulykolt – ettől függetlenül veszélyesen hiányos – emlékezetre apellál. Kezdve azzal, hogy a szabadságharc lényegében magyar indíttatásból történt. Ehhez kellett egy olyan Kossuth Lajos, aki nem elég, hogy az ügy kirobbanását megelőzően hűtlen kezelésért ült már, de a szabadságharc címén összehaknizott pénzből Amerikában vígan eléldegélt.

A magyarság elleni fegyveres harcot 1849. október 6. után felváltotta a magyarság ellen folytatott kultúrharc, amelyet az idegen politikai önkény kísért és segített, és tapasztalható napjainkban is – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a szlovákiai Nyárasdon tartott megemlékezésen.

– Ebben a kultúrharcban legelőször azt támadták meg, ami szellemi kovásza volt az 1848-as forradalomnak: a magyar nyelvet és annak gyökereit – fogalmazott a politikus. Hozzátette, a magyarság elleni tudatos kultúrharc változó eszközökkel és módszerekkel végig zajlott a 20. században és tapasztalható napjainkban is. Kövér László szerint mindig azokat támadják, akik a magyarság öntudatát akarják erősíteni, akik meg akarnak maradni keresztényeknek, magyaroknak, férfiaknak és nőknek és egy olyan Magyarországot akarnak, amely magyar ország marad, olyan Európát akarnak, amely az európai embereké marad az eljövendő nemzedékek számára is. /168 óra/

Hát nem fura, a Fidesz gárdájának a harcon kívül semmiféle programja nincsen. Ami azért is különös, mert Európa leghosszabb egybefüggő békeidőszakát éljük. És bár a szabadságharcot minden ellentmondása ellenére nemzeti ünnepének tekint minden magyar állampolgár, ebben a formában megint csak ellenséget keres. Mivel hazánk elhanyagolható jelentősége miatt külső ellenfelet nem talál, kénytelen a belső megosztottságot erősíteni.

Az egyetlen kérdés csupán az, hogy milyen kultúra ellen viselnek hadat ezek a sosem látott támadók? Mert azt állítani, hogy csak a magyarok lennének keresztények, csak a magyarok ragaszkodnának szigorúan a férfi és női szerepekhez nem csupán a világon, de akárcsak az európai kontinensen, nem tűnik valószínűnek.

Ami pedig a nemzeti öntudatot illeti, abból nálunk nincs hiány. Annyi a dolog szépséghibája, hogy ez a tudat aligha segít a 21 század kihívásaiban. Pláne ami a valós magyar igényeket illeti.