h i r d e t é s

Közadakozásból vettek a koronavírust kimutató diagnosztikai gépet Berettyóújfaluban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Közadakozásból vettek a koronavírust kimutató diagnosztikai gépet Berettyóújfaluban

2020. március 28. - 08:01

Két nap alatt összeadták a berettyóújfalui cégek és magánemberek azt a 14 millió forintot, amiből a helyi Gróf Tisza István Kórház meg tud vásárolni egy, a koronavírus tesztelésére és kimutatására alkalmas, úgynevezett PCR készüléket – írja a Berettyóhír.

Forrás: veszpresszo.hu

Az adakozók között volt Vitányi István, a környék fideszes parlamenti képviselője is.

„Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el minket, hogy egy ilyen nagyszerű, összetartó és segítőkész közösséget szolgálhatunk, és bízunk benne, hogy továbbra is megfelelünk a belénk vetett bizalomnak”  – reagált a kórház a jó hírre.

Azt is hozzátették azért, hogy további adományokat várnak, mert  „ennek a műszernek a működéséhez folyamatosan kell megvásárolni a szükséges szetteket, melyek több ezer forintba kerülnek vizsgálatonként! (A vizsgálatok a betegek részére természetesen díjmentesek.)”

 A kétharmados fideszes többséggel működő önkormányzat 2 millió forintot adott a gép árába. 

Berettyóújfalu a központi állami segítség híján a vírus elleni védekezés már területein is feltalálta magát. Mivel a kormány eddig nem biztosított maszkokat, megállapodtak a helyi ruhagyár tulajdonosával, a Beriv Zrt-vel, hogy elkezdik a szájmaszkok gyártását, hogy mosható védőeszközökkel láthassák el az önkormányzat és intézményeinek dolgozóit. De nemcsak őket, a település 65 évesnél idősebb nyugdíjasai szintén ingyen kapnak maszkot, a többi lakos a későbbiekben pedig kedvezményes áron vásárolhat belőlük.

Muraközi Zoltán kórházigazgató így mutatta be a gépet a helyieknek: „A készülék hasonló elven működik, mint amilyet a Nemzeti Népegészségügyi Központban használnak, csak kisebb, egyszerűbb és a mi körülményeinkhez jobban alkalmazható. 24 órán belül eredményt tud adni, ez fontos a koronavírus gyanús betegek gyors diagnosztizálása érdekében." (veszpresszo.hu)