h i r d e t é s

Közeleg az adóbevallás, figyelje a postát!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Közeleg az adóbevallás, figyelje a postát!

2015. január 20. - 01:00
0 komment

Akik tavaly az interneten adták be az szja-bevallásukat, azoknak az ügyfélkapus tárhelyükre, másoknak postán küld levelet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Arról, hogy milyen teendők vannak a mostanában aktuálissá váló adóbevallással és hogy milyen határidőkre kell figyelni. Nagyjából négymillió embernek küld levelet mostanában a NAV. 

Február 2-áig tölthetik ki a munkavállalók azt a dokumentumot, amelyben a munkaadót kérik meg a 2014-es adóbevallás elkészítésére. Viszont úgy is dönthetnek, hogy az adóhivatalt bízzák meg az adminisztrációval, az ehhez szükséges nyilatkozatot február közepéig kell beküldeni.

Így kaphat családi kedvezményt

A NAV közleménye szerint a legtöbbeket a családi kedvezmény érinti, amit tavaly óta az alacsony keresetűek is kihasználhatnak, hiszen, ha az adóalap kevesebb, mint a kedvezmény, a járulékokból érvényesíthető a különbözet.

A családi kedvezményről az eltartott családtagok felsorolásával kell nyilatkozni. Közülük meg kell jelölni a kedvezményezett eltartottakat, akik után a családi pótlék jár, mert ők egyben a családi kedvezményre jogosító családtagok is.

A nyilatkozathoz segít a NAV honlapján elérhető családikedvezmény-kalkulátor, amellyel egyszerűen kiszámítható, hogy a rendszeres bérjövedelemből mekkora adóalap-, illetve járulékkedvezményhez juthatnak a családok. A kalkulátor mellett az is szerepel, hogy kik jogosultak a kedvezményekre és mely családtagok számítanak eltartottnak, illetve kedvezményezett eltartottnak.

Vagy más fajta kedvezményeket

Ugyancsak adóalap-kedvezmény jár azoknak a pároknak, ahol legalább az egyik fél az első házasságát köti, illetve kötötte 2014. december 31. után. Az adóalapból vonható kedvezmény, ami havi 31 250 forint, két évig jár. Ez havi ötezer forinttal emeli a nettó bért.

Idén havi 5250 forint úgynevezett személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségben szenvednek vagy rokkantsági járadékban illetőleg fogyatékossági támogatásban részesülnek. A kedvezményekről év közben is lehet nyilatkozni, ha a jogosultság nem januártól áll fenn.

 

index.hu

{flike}