h i r d e t é s

Lakosságarányosan az EU negyedik legtöbb halálesete Magyarországon történik

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lakosságarányosan az EU negyedik legtöbb halálesete Magyarországon történik

2020. július 22. - 17:05

Az elhunytak szinte pontosan fele szív- és érrendszeri betegségbe halt bele - számolt az Eurostat.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Az EU negyedik legtöbb halálesete történt Magyarországon, ha a népesség számához viszonyítunk - közölte az Eurostat. Az EU statisztikai hivatala úgy számol: egy év alatt 100 ezer lakosra 1470 haláleset jut Magyarországon. Az unió legmagasabb halálozási rátáját Bulgáriában mérték (100 ezer főre 1631), ez után következik szinte azonos mutatójával Románia (1488), Litvánia (1485), és Magyarország (1470). A lista másik végén Franciaország áll, 100 ezer lakosra mindösszen 838 halálesettel, de Spanyolországban és Olaszországban is 900 alatti a mutató.

Az OECD 2019 végén kiadott egészségügyi jelentése Magyarországot az öt olyan állam között említette, ahol az egészségügyi mutatók tartósan az átlag alatt vannak. A szervezet úgy számolt, hogy 100 ezer magyarból 253 olyan betegségben hal meg, amely a saját életkorának adottságai alapján megelőzhető lett volna, ha jól működne az egészségügyi rendszer, további 136 pedig olyanban, amely nem megelőzhető, de legalább gyógyítható.

Vagyis az OECD és az Eurostat adatait egymás mellé téve azt kapjuk: az elhunyt magyarok 26,4 százaléka megelőzhető vagy kezelhető ok miatt hal meg.

Az Eurostat legfrissebb, még 2017-es adatai szerint az elhunyt magyarok szinte pontosan fele szív- és érrendszeri betegségbe halt bele, a 131 ezer elhunyt magyar közül 65 ezren.

Ez szinte egész Kelet- és Közép-Európában a vezető halálok, de még a régiónk gazdagabb országaiban is. A magyar arány a hatodik legmagasabb az unióban, Bulgária, Románia és a három balti ország helyzete rosszabb csak ebből a szempontból. De látványosan mutatja, mennyire súlyos probléma ez a mi régiónkban, hogy utánunk Szlovákia, Csehország, Horvátorshzág, Lengyelország, Ausztria és Szlovénia következik a listán.

A második leggyakoribb halálok Magyarországon a rák, a harmadik pedig a légzőszervi betegség - összességében a magyar halálesetek több, mint 80 százaléka a három legfőbb halálok valamelyikének tudható be.

De összegyűjtötték részletesen is halálokokat is 2017-es 131 ezer magyarországi halálesetre. Így egyebek mellett kiderül, hogy abban az évben

  • 3093-an haltak meg cukorbetegséghez köthető egészségügyi rendellenesség miatt,
  • 2982-en krónikus májbetegségbe haltak bele,
  • 865-en leukémia miatt,
  • 350-en az alkoholhoz köthető mentális vagy viselkedési zavar miatt,
  • 151-en hepatitisben,
  • 64-en tbc-ben,
  • 7-en HIV miatt,
  • és 834 halálos áldozata volt a közlekedési baleseteknek.

hvg.hu