h i r d e t é s

Lázár visszatérhet, Kásler mehet, Pintér maradhat

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár visszatérhet, Kásler mehet, Pintér maradhat

2022. április 20. - 06:39

Lázár János és a volt MNB-alelnök is új tárcát kaphat a rövidesen megalakuló kormányban – legalábbis a Népszava több forrása szerint. 

Lázár János, Kásler Miklós és Pintér Sándor

A lap úgy tudja, hogy Varga Mihálynak a jelenleginél soványabb minisztériummal kell majd beérnie, a belügyminiszter pedig újabb ciklust vállalt. Az új kormány még májusban megalakul.

Kásler Miklós távozik, régi-új kormánytagként Lázár János pedig visszatérhet - derült ki a kormányalakításról a Népszavához érkező hírekből.Szinte biztosra vehető, hogy a kormányfő a kulcstárcák – a belügy, a pénzügy, a kancellária – vezetőivel már meg is állapodott. Eszerint a hamarosan 74 éves Pintér Sándor elvállalt újabb négy év miniszterséget.

Varga Mihály is marad pénzügyminiszterként, bár az ő tárcájának kevesebb funkciója lesz a korábbinál. Információink szerint a következő ciklusban a pénzügyi tárcának elegendő lesz a költségvetéssel és az adóügyekkel foglalkoznia. A gazdaságai stratégia, az energetika, a fejlesztések koordinálása egy új tárcához kerülhet, e terület irányítására a kiszivárgott információk szerint a miniszterelnök Nagy Mártont látná szívesen. A közgazdász a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója volt, majd öt éven át, 2015 és 2020 között a jegybank alelnökeként dolgozott – erre a posztra a parlament fideszes többsége választotta meg. 2020-as távozása mandátumának lejárta előtt, viharos gyorsasággal történt, amelynek oka az volt, hogy elmérgesedett a szakmai vitája Matolcsy György MNB elnökkel. Távozása után miniszterelnöki megbízottként egyebek mellett a gazdaságpolitikai kérdésekkel kapcsolatos szaktanácsadás, valamint a gazdaságpolitikai ágak működési összhangjának erősítése lett a feladata.

Gulyás Gergely marad kancelláriaminiszterként a kormányban, Orbán Viktor miniszterelnök pedig a választás utáni sajtóértekezletén maga nevezte meg fix pontként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert. Ugyanezen a sajtótájékoztatón a miniszterelnök Lázár Jánossal kapcsolatban úgy fogalmazott: nem zárja ki, hogy visszatérjen a kormányba. Úgy tudjuk, visszatérését majdnem biztosra lehet venni. Számára formálódik egy új, összetett feladatokkal – így az agráriumi-, élelmiszeripari fejlesztésekkel, kiskereskedelemmel - foglalkozó tárca.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem marad egyben a következő ciklusban. Az oktatást, az egészségügyet, a kultúrát, a sportot magába ölelő mamut 2010-ben kapott közös minisztert, ám eddig nem sikerült egyetlen vezetőjének sem kellően átlátni, hatékonyan irányítani az összes ide tartozó területét. A mostani miniszter, a 72 éves Kásler Miklósról már a hivatalba lépése pillanatától rendre felröppent, hogy hamarosan távozik. Nincs ez másként most sem, róla ugyanis az a hír járja, hogy nyugdíjba vonul. Erre alapot adhat, hogy a miniszter a választási kampányt megelőző hónapokban sem igen járta az országot, rendre a tárca tükörtermében „vágott át szalagot”, adott át a távolból új épületeket, kifestett intézményeket.

Már hónapokkal ezelőtt szóba került Szócska Miklósnak, a második Orbán-kormány egészségügyi államtitkárának reaktiválása az egészségügyben. Ő jelenleg a Semmelweis Egyetem (SE) közszolgálati karának dékánja, és egyben a magánosított intézmény egyik kurátora. Egyelőre nem tudni, ő vállalná-e ismét az egészségpolitika irányítójának a szerepét. Szócska Miklós 2011-es programjának kevés eleme valósult meg, de nevéhez köthetők talán a Fidesz-kormányzás legpozitívabb népegészségügyi intézkedései: így az egészségkárosító élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítása különadókkal, a nem dohányzók védelmével kapcsolatos törvény szigorítása, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér kiépítésének elindítása. Lapunk írásban kérdezte Szócska Miklóst, vállalna-e újra kormányzati szerepet, ám ő nem reagált minderre.

Az egészségügy irányításának helye, szerepe – a Népszava információ szerint – még nagyon képlékeny, éppúgy válhat önálló tárcává, mint ahogy besorolódhat a Belügyminisztérium alá. Erre eddig is voltak erős impulzusok: a szektor kórházait irányító Országos Kórházi Főigazgató volt belügyi vezető, majd néhány évnyi egyetemi kancellári munka után igazolták jelenlegi hivatala élére. A járvány alatt a teljes ágazat operatív irányítását gyakorlatilag a belügyminiszter vezényelte. Mint emlékezetes, ő rendelte meg a szektor reformterveit a Boston Consulting Grouptól, hozzá kötődik a szolgálati jogviszony bevezetése, a hálapénz büntethetősége, az orvosi béremelés. Ha bomlik az EMMI és lesz önálló egészségügyi és szociális ügyekkel foglalkozó tárca, akkor az oktatás és a kultúra is kap egy minisztériumot. Több forrásból is úgy hallottuk, hogy a felsőoktatásért várhatóan Hankó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatás helyettes államtitkára lesz a felelős. Az önálló oktatási tárca azonban azért is bizonyulhat kemény diónak, mert úgy tudjuk, Palkovics László, az innovációért és technológiáért felelős miniszter szintén ragaszkodik a felsőoktatás felügyeletéhez. Róla azt hallottuk, hogy szintén a kormány tagja marad. (Népszava)