h i r d e t é s

Ledobta a ló Pintér Tibort

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ledobta a ló Pintér Tibort

2018. szeptember 19. - 06:40

Komoly balesetet szenvedett Pintér Tenya, mikor trükközni próbált egyik lovával.

Pintér Tenya, a nemzet lovas színésze épp legújabb musicaljét, a Kincsem-sztori egyik átiratát próbálta lovával, amikor megtörtént a baj. - írja az nlcafe.hu

Az évek óta a fegyelemre idomított lovamnak ugyanis most azt kell megtanítanom, hogy legyen vad és szemtelen. Hiszen a Kincsem-történet egyik legszebb szála, ahogy Blaskovich és a paripa egymásra hangolódnak, ezért fontos, hogy ez a jelenet jól sikerüljön

– fogalmazott a színész.

Úgy ledobott, mint még soha. Hatalmasat csattantam a karámon, fáj a karom rendesen, de a jövő hét végi bemutatóra már jól leszek. Addigra talán a ló is megtanulja a szerepét, hogy miért is kell most ágaskodnia és neveletlenül viselkednie, amikor ezt eddig nem volt szabad

– mondta a Blikknek Tenya.

Azt azért hozzá kell tennünk, hogy ebben az olvasatban a ló pont azt csinálta, amit a gazdája kért tőle. De nem akarunk beleszólni, a szerkesztőségben kevés lovász van. Pintér egyébként húszmilliós biztosítást kötött saját testére. (nlcafe.hu)