h i r d e t é s

Lehet-e egy muszlim nőnek nem muszlim férje?

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Lehet-e egy muszlim nőnek nem muszlim férje?

2020. október 25. - 17:49

A válasz: nem lehet. Kategorikus nem. De…

Az alábbiakban kizárólag a címben jelzett esetet vizsgáljuk meg. Mert muszlim férfinak lehet viszont felesége más Monoteista vallások követői közül is. De maradjunk a nőknél.

Bontsuk a kérdést több részletre. Először azt vizsgáljuk meg, hogy ki a muszlim a Korán szerint? Tehát nem Ali és Juszuf szerint, hanem a Korán szerint? Mivel a Korán kinyilatkoztatásai Mohamed (béke reá) életében nyilatkoztattak ki, ezért a Korán a muszlim szót a Mohamed előtti prófétákra és követőikre használta az eredeti, klasszikus értelemben: az Egy Istennek alávetett és Benne megbékélt jelentés szerint. Ugyanis ezt jelenti a szó és nem egy vallás megjelölésére szolgál. A terjedelem miatt az erre vonatkozó hivatkozásokat csak a Korán áyáinak számozásával közlöm: 2:132, 2:133, 2:136, 3:52, 3:64, 3:80, 3:84, 3:102, 5:111, 29:46.
A fenti áyák értelmében Ábrahám, Mózes, Jézus és folytathatnám a sor, mind muszlimok voltak! Tehát a muszlim a Monoteizmus követését jelenti és nem azon belül csak egyetlen próféta követését! Persze, a Monoteizmus eredeti és nem annak eltorzított formáiról van szó, ami ma van jelen. Ha meg a mai viszonyokat nézzük, az Iszlámnak szintúgy torz formái vannak jelen, akár a kereszténységnek és judaizmusnak! (Formákat mondtam, nem eredeti tanításokat!) Ebben az értelemben nincs is muszlim! Ha pedig csak a shihádára, hitesküre vonatkoztatjuk a muszlim szót és nem egy érték megjelenítésére, akkor egy papagáj is lehet muszlim.
Első következtetés: ma a muszlim szó egy vallási elkülönülést jelent külső jegyek alapján, belső értékek követését figyelmen kívül hagyva. Az Iszlám eredeti, klasszikus formájában pont fordított helyzet volt: egyesítő hit volt belső értékek alapján, melyeket az előző próféták hirdettek.

Lássuk a következő szempontot, ami a keresztényekre és zsidókra vonatkozik:

Sohasem egyeznek ki veled a Zsidók és Keresztények, amig felfogásukat nem követed. Mondd: "Allah Útmutatása az Útmutatás!" Ha követnéd óhajaikat, miután eljött hozzád a tudásból, nem lenne Allahhal szemben patrónus, sem pártfogó. (Korán 2:120)

A nem-elfogadás feszültséget szül a társadalomban és egyénben egyaránt. Ha a Zsidók és Keresztények nem fogadják el a Muszlimokat, az feszültség, de ha a Muszlimok teszik ugyanezt, az is hiba. Észre kell venni, hogy ez az aya történelmi allegóriát vezet fel azon keresztül, amit abban a korban a Zsidók és Keresztények követtek el a Muszlimokkal szemben. De a következtetést a jelenséghez kell kötni és nem azokhoz, akik az elkövették. Ezen a ponton mindenki tükörbe kell, hogy vesse tekintetét. Fel kell, hogy ismerjük békében mindannyian: az Útmutatás az, ami nem tesz különbséget közöttünk, és ami mindnyájunkért van.

Ezt az áyát el kell helyeznünk abba a történelmi kontextusba, melyben kinyilatkoztatott. Akkor a más vallás más politikai nézetet is jelentett, hiszen a valláshoz rengeteg érdek tapadt. Vagy talán ma nem ez a helyzet? Hiszen, ha hitek lennénk, semmi baj nem lenne köztünk, de vallások lettünk, így a Sátán rést ütött közénk.
Jöjjön a tilos kategória, a bálványimádó.

Ne házasodjatok bálványimádó asszonyokkal addig, míg nem hisznek. Egy hívő rabszolganő jobb, mint egy bálványimádó, még akkor is, ha az tetszik nektek. Ne engedjétek bálványimádó férfiaknak, hogy közületek házasodjon addig, míg nem hisznek. Egy hívő rabszolga jobb, mint egy bálványimádó férfi, még akkor is, ha tetszik nektek. Azok a Pokolra hívnak, de Allah az Ő kegyelméből az Égi Kertekbe, a megbocsájtásra hív és kinyilvánítja Áyáit az embereknek, hátha tán emlékeznek.

A házasság a legintimebb életközösség. A szex csodája pedig akkor teljesedik be, ha az intim spirituális összhang egyesül a fizikai kapcsolattal. Ha a vallás valós hatást gyakorol mindkét félre, vagy akár egyikükre, akkor az ebben megbúvó különbözőség mindkettejük életét mélyebben befolyásolhatja, mint hovatartozásbeli, fajbeli, vagy nyelvi különbözőség, vagy az életben elfoglalt hely felfogásának eltérése. Ha két ember szereti egymást, akkor jó, ha az élet magasabb rendű dolgairól formált világlátásuk is hasonló. Megfigyelhető, hogy a vallási hovatartozás nincs megnevezve abban a vonatkozásban, mint ami a születéssel függ össze. Két ember lehet, hogy két különböző vallásban születik, de ha ugyanazt az igazságot látják, ugyanazon az úton haladnak, akkor elfogadják az ahhoz kötődő rituálét és társadalmi testvériséget. Másképpen lehetetlenné válik a helyzet mind az egyén, mind a közösség szempontjából.

Tegyük szívünkre a kezünket. Mi, muszlimok nem lettünk-e bálványimádók? Nem nyaljuk a seggét diktátorainknak? Nem helyezzük boldogulásunkat, saját magunkat minden más elé? Nem magyarázzuk a Szentírást érdekeink szerint? Nem embereket, tanítókat követünk tán, akik manipulálnak minket? Ezek alapján magunkat is letilthatjuk a házasságról azokkal, akiknek van hitük.

Jöjjön a harmadik szempont. Mikor és milyen esetben született a rendelkezés, mely szerint muszlim asszonyok csak muszlim férfiakkal köthetnek házasságot:

Ó, kik hisznek! Ha jönnek hozzátok hívő asszonyok, menekülők, állítsátok őket vizsga elé. Allah a Legjobb Tudója hitüknek. Ha megbizonyosodtatok afelől, hogy hívő asszonyok, ne küldjétek vissza őket a hitetlenekhez. (A törvény ereje által) ők nem megengedettek számukra (feleségként) és azok (hitetlenek) sem megengedettek számukra (férjnek). Adjátok meg (a hitetleneknek) azt, mit költöttek rájuk (hozományt) és nem vétek számotokra, ha feleségül veszitek őket, miután megadtátok nekik járandóságukat (hozományt). Ne tartsátok meg a köteléket hitetlen asszonyokkal. Kérjétek vissza, mit rájuk költöttetek (hozományt) és a (hitetlenek is) hadd kérjék tőletek el azt, amit azokra költöttek (akik hozzátok átjöttek). Ez Allah Ítélete. Ő Ítél köztetek! Allah a Mindentudó, a Bölcs. (Korán 60:10)

A Hudaybiyahi békekötés egyik pontja volt, hogy azokat a hívőket, férfiakat és nőket, akik Mekkából Medinába szöknek az egyezmény aláírását követően, ki kell adni a Mekkaiaknak. Mielőtt ez az Áya kinyilatkoztatott Quraish, megszegte az egyezményt és ez lehetőséget adott a Medinai Muszlimoknak, hogy pár módosítást átvezessenek. Ha egy Muszlim asszonynak Mekkában pogány férje volt, ő nem gyakorolhatta hitét. Közülük páran átszöktek Medinába és menedéket kértek. Ettől kezdve nem lehetett őket kiadni Mekkai pogány férjeiknek, mert a házasság hívő asszony és hitetlen férfi között addig nem törvényes, míg a férfi fel nem veszi az Iszlámot. Annak érdekében, hogy a pogányok ne vádaskodjanak amiatt, hogy jogsérelem éri őket, mivel az asszony elszökésével elvesztették a hozományt, amit házasságkötéskor adtak, ezért ezt az összegez ki kellett fizetni az otthagyott férjeknek. A védtelen Muszlim asszonyokat a Muszlimok költségén védték meg és mentették át.
Egy nem Muszlim nő, aki el akarta hagyni jogos férjét Mekkában, a befogadása érdekében azt színlelhette, hogy Muszlim. Hogy ki ő igazán, csak Allah tudta egyedül. Akkor viszont, ha a Muszlimok vizsga elé állították az asszonyt és meggyőződtek róla, hogy gyakorolja hitét, akkor védelmet élvezhetett.

Tehát a rendelkezés egy történelmi kontextushoz kötődött.

És most jöjjön a negyedik szempont. Akkoriban a muszlim férfiak értékhordozó férfiak, a nők értékhordozó nők voltak. A Dzsahiliya, azaz tudatlanság, barbarizmus korát váltották fel és terjesztették az erkölcsöt, törvényességet, a tiszta, hitbéli megnyilvánulást. Ezekre az emberekre vonatkoztak a Korán megnyilvánulásai, nem a mai, takonygerincű arab, vagy más karikatúrákra. Ezeknek a maiaknak semmi közük a kinyilatkoztatásokhoz értékrendben, csak szavakban.

A fentiek alapján visszakérdezek. Kit választasz? Azt, aki az Iszlám értékeit hordozza magában, vagy aki szajkózik valamit, közben elköveti az elkövethető legnagyobb bűnöket, mindezt Allahra hivatkozva? Döntsd el.

Címkék: