h i r d e t é s

Lehetséges segíteni a sínylődő családok helyzetén?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lehetséges segíteni a sínylődő családok helyzetén?

2021. december 13. - 06:22

Odafigyeléssel és összefogással mindenképpen.

Igenis vannak nehézsorsú családok, olyan honfitársaink, akik önhibájukon kívül szegénységben élnek, és sokszor a hónap végére már kenyérvásárlási gondjaik vannak.

Ilyen példákat sok helyütt találunk az országban. Ebből az okból kifolyólag kereste meg Balogh Béla, a Hernádnémeti Kisebbségi Önkormányzat elnöke a Szcientológia önkéntes lelkészeket, mivel látta, hogy rászorulóknak adományoznak, és autójukon hirdetik mottójukat: "Mindig lehet valamit tenni!". Balogh Béla 10 éve próbál tenni a hozzá tartozó kisebbségért. Elmondása alapján a helyi roma közösségben élők közül sokan alkalmi munkából tartják el családjaikat, de vannak, akik a pandémia miatt elveszítették a kereseti forrásukat. Már nem tudnak külföldre utazni, mert nem volt félretett pénzük, és nem tudják kifizetni a rendszeres tesztelést. Vagy épp pont betegség miatt veszítették el munkahelyüket, így az alapvető létfenntartás biztosítása is gondot jelent nekik. Továbbá abból a többségből, akik mégis dolgoznak, vannak olyanok, akik csekély fizetésük miatt már gondban vannak huszadika körül, hogy miből vásárolják meg a napi betevőt a következő fizetésig.

Ezért az önkéntes lelkészek az elnökkel való előzetes egyeztetés alapján a leginkább rászoruló 95 családnak szállítottak adományt Budapestről Hernádnémetibe, hogy megkönnyítsék az ünnepek időszakát számukra. Főként tartósélelmiszer-csomagokat vittek, melyekben olaj, rizs, tarhonya, tészta, hús- és májkrémkonzervek, krumpli, tojás és a gyerekeknek Balaton szelet volt – a helyiek legnagyobb örömére, akiknek óriási segítség Karácsony előtt ez a támogatás. Ezt még megtoldotta, hogy az alapvető élelmiszereken kívül került a kiosztott csomagokba folyékony szappan, valamint férfi és női tusfürdő is. Ezen felül a szcientológusok vittek még 270 csokimikulást, melyek december 18-án kerülnek kiosztásra azon a helyi karácsonyi ünnepségen, amelyen a Kisebbségi Önkormányzat szervezésében először állítanak romafát. Ez egy olyan, körülbelül négy méter magas karácsonyfa lesz, amelyet a helyi közösség öltöztet majd fel úgy, hogy mindenki hoz rá egy neki tetsző díszt, ezzel is építve a közösségi szellemet.

Hernádnémeti példája is mutatja, milyen nagy segítség lehet a bajba kerülteknek, ha odafigyelünk rájuk, törődünk velük, és összefogunk, hogy átvészeljék a világjárvány okozta nehéz időszakot. Az ünnepek miatt ez talán még fontosabb is, mint máskor.

Az iPhone-omról küldve